Connect with us

Ferrero továbbra sem tud nyerni Rusedski ellen

Nincs kategorizálva

Ferrero továbbra sem tud nyerni Rusedski ellen

Juan Carlos Ferrero is búcsút intett a férfi egyesnek Indian Wellsben, Federernek problémái voltak Malisse-szel, Grosjean „barátságosan” veszített – az esti eredmények a Pacific Life Openrõl

Annak ellenére, hogy Ferrero az elõkelõ harmadik helyet foglalta el a kiemeltek listáján, nem örült meg túlságosan elsõ ellenfelének, a brit Greg Rusedskinek, aki ellen eddigi három találkozásuk során még egyszer sem sikerült jobbnak bizonyulnia. Tulajdonképpen az egész mérkõzést Rusedski uralta: 16 ászt ütött, nem volt kettõs hibája, és 83%-osak voltak az elsõ szervái esélyt sem adva Ferreronak.
„Az elmúlt két hétben nem voltam képes semmire. Nem teniszeztem, nem edzettem a két és fél hétig tartó megfázásom miatt.” – nyilatkozott Rusedski.

Ferreronak pedig nem megy valahogy az idén: sérülései miatt sorban le kellett mondania a tornákat, beleértve az Australian Opent is. Milánóban tért vissza, de ott is kiesett a második fordulóban. Dubaiban ismét lesérült és azóta nem is játszott.

Roger Federernek nem volt könnyû dolga a tehetséges belga Xavier Malisse-szel: a 12. helyen kiemelt svájcinak csak a harmadik játszmában sikerült végleg a maga javára fordítania a mérkõzés állását.

Fabrice Santoro barátját, Sebastien Grosjeant gyõzte le az elsõ fordulóban, míg az ötödik helyen kiemelt Tommy Haasnak könnyû dolga volt David Sanchez ellenében.

További eredmények:
M. Rios – I. Ljubicic: 7-6(5), 7-5
K. Kucera – N. Lapentti: 6-2, 6-3
A. Costa – B. Ulihrach: 6-1, 3-6, 6-3
J. Chela – M. Mirnyi: 4-6, 6-2, 7-5
J. Novak – O. Rochus: 5-7, 7-5, 6-2
M. Kratochvil – A. Agassi: 7-6(5), 7-6(6)
F. Gonzalez – F. Mantilla: 7-5, 6-2
F. Santoro – S. Grosjean: 6-3, 4-6, 7-5
G. Rusedski – JC. Ferrero: 6-4, 6-3
R. Federer – X. Malisse: 6-7(5), 7-6(3), 6-3
T. Haas – D. Sanchez: 6-3, 7-5
N. Kiefer – T. Dent: 7-6(3), 6-3
T. Martin – W. Arthurs: 6-1, 7-6(4)
R. Schuettler – M. Zabaleta: 6-2, 6-1
JM. Gambill -J. Blake: 3-6, 6-3, 6-2
P. Srichaphan – M. Chang: 6-4, 2-6, 6-3

Párosok:
J. Boutter/S. Schalken – M. Hill/B. MacPhie: 6-2, 6-1
M. Knowles/D. Nestor – W. Ferreira/Y. Kafelnikov: 3-6, 6-0, 6-1
L. Arnold/G. Etlis – N. Escude/T. Henman: 6-2, 7-6(8)
W. Black/K. Ullyett – T. Enqvist/T. Johansson: 6-4, 7-6(4)
G. Canas/A. Corretja – A. Costa/M. Safin: 6-2, 6-7(3), 7-5
D. Johnson/J. Palmer – P. Pala/P. Vizner: 7-5, 6-3

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top