Connect with us

Hewitt és Pavel sivatagi körülmények között

Nincs kategorizálva

Hewitt és Pavel sivatagi körülmények között

Mindkét játékos homokszemüvegen keresztül próbált helytállni a pályán

Lleyton Hewitt az áldatlan körülmények ellenére össze tudta szedni magát, és az elsõ játszma elveszítése után fordítani tudott a mérkõzés állásán, hogy azután fölénybe kerüljön a román Andrei Pavel ellenében a Pacific Life Open második fordulójában.

Hewittnak már a mérkõzés legelején problémái akadtak. Az elsõ helyen kiemelt ausztrál elveszítette az adogatását s annak ellenére, hogy sikerült break-elnie, nem gondolta át teljesen az ütéseit és banális hibákkal engedte át a vezetést Pavelnek, aki ki is használta az alkalmat és 6-4-re hozta az elsõ játszmát.
A második szettben azután megemberelte magát az ausztrál s rögtön 3-0-ás elõnyre tett szert és Pavel adogatását elvéve meg is nyerte. Ezután már csak azon múlt, hogy ki tud jobban ellenállni az embertelen körülményeknek: Hewitt bizonyult kitartóbbnak és beállította a 6-0-ás végeredményt a harmadik szettben.

Hewitt a következõ fordulóban Jiri Novakkal vagy Jan-Michael Gambillal teniszezik a továbbjutásért.

Ugyancsak a tegnapi nap eseménye, hogy a második helyen kiemelt orosz Yevgeny Kafelnikov gyõzött Fernando Vicente ellen, míg Juan Ignacio Chela a 16. kiemelt Alex Corretját búcsúztatta két szettben, 6-4, 6-0 arányban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top