Tenisz Blog

Arn már a nyolcaddöntőben van Rómában

Arn Gréta 6:4, 6:4-re legyőzte az olasz Alberta Briantit a római salakpályás tenisztorna női versenyének szerdai játéknapján, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.

Arn Gréta a hétfői, Szvetlana Kuznyecova elleni heroikus csatában elért győzelme után szerdán kedvezőbb ellenféllel került szembe, hiszen a korosztályába tartozó – 31 éves, tehát nála egy esztendővel fiatalabb – Alberta Briantival nézett szembe. Az olasz ráadásul kedden játszotta le első fordulós mérkőzését, így Arnnak nem kellett attól tartania, hogy sokkal frissebb lesz nála.

Kiegyenlített volt a játék képe az első játszmában, mindkét teniszező el-elbizonytalankodott olykor a saját szerváinál, ugyanakkor – akárcsak Kuznyecova ellen – Arn a legfontosabb pontoknál ismét jól koncentrált, és 6:4-re megnyerte az első játszmát.

Bár Arn jó hatékonysággal ütötte be az első szerváit, a második szettben Brianti jutott először brékelőnybe (2:3), a magyar lány viszont megfordította az állást, majd 5:4-nél rögtön kihasználta az első meccslabdáját, így 86 perces csatában viszonylag könnyedén jutott be a harmadik fordulóba.

Arn a következő körben a 8. helyen kiemelt lengyel Agnieszka Radwanska és az orosz Jelena Vesznyina párharc győztesével találkozik.

RÓMA, WTA-TORNA (2 050 000 dollár, salak)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ:
Arn (magyar)–Brianti (olasz) 6:4, 6:4
Pavljucsenkova (orosz, 16.)–Dusevina (orosz) 7:5, 6:4
Hercog (szlovén)–Petkovic (német, 12.) 6:4, 6:3
Hantuchová (szlovák)–Oprandi (olasz) 7:6, 6:1