Connect with us

Szávay Ágnes súlyos gerincsérüléssel kűzd

Egyéb hír

Szávay Ágnes súlyos gerincsérüléssel kűzd

Szávay Ágnest komoly sérüléssel kezelik: a magyar teniszező gerincében fáradásos törés keletkezett, ezért szteroidinjekciókat kap.

A világranglistán 40. játékos a keddi sajtóbeszélgetésen elmondta, ennek ellenére bízik abban, hogy indulhat a jövő vasárnap kezdődő Roland Garroson, majd Wimbledonban és a budapesti tornán is – amelyet sorozatban kétszer nyert meg –, ám egyelőre minden a gyógyulásától függ.

„Dinara Szafina segítségével, aki maga is hasonló cipőben jár, eljutottam egy madridi orvoshoz. Megállapították, hogy mi a baj, az ötödik csigolyában fáradásos törést állapítottak meg – mondta Szávay. – Egy hete kaptam meg az első injekciót, amitől olyan pokoli fájdalmaim voltak, mint még életemben talán soha. Az oltás hatásának most kellene megmutatkoznia, így azután elkezdem az edzéseket, és meglátjuk, mi lesz.”

A magyar játékos elmondta, hogy ebből az injekcióból legfeljebb kettőt kaphat. A sérülését illetően úgy fogalmazott: „több teniszező is akad, aki így játszik”, majd hozzáfűzte, hogy a műtétet nem vállalja. A folytatást illetően kijelentette, hogy a jövő héten megpróbál elindulni a brüsszeli viadalon és nevezett a Roland Garrosra, az egyik wimbledoni előversenyre, továbbá az angol nemzetközi bajnokságra is.

„A budapesti torna még nagyon messze van, el is kellene jutni odáig – mondta az MTI tudósítójának arra a kérdésre, hogy pályára lép-e a hazai GP-n, amelyet egymás után kétszer is megnyert. – Most már elárulhatom: tavaly Budapesten és a következő tornán Prágában is végig fájdalomcsillapítókkal teniszeztem, és lehet, hogy sikereket értem el, de ez nagyon sokat rontott a helyzetemen.”

Egy másik felvetésre Szávay úgy vélekedett, ha korábban, tehát már két vagy három éve megtalálják a baj valódi okát, nem következik be ez a súlyos sérülés.

Szávay azt is bejelentette, hogy nem folytatja a munkát edzőjével, Köves Gáborral.

„Nem volt semmi gond közöttünk. A különböző gyógykezelések miatt már nem tudtunk együtt tréningezni, ezért barátságban elváltunk. Most az a legfontosabb, hogy meggyógyuljak, aztán meglátjuk, mi lesz.”

A 22 esztendős magyar teniszező öt WTA-tornát nyert egyesben, pályafutása legjobbjaként 2008. április 14-én a 13. volt a világranglistán.

nemzetisport.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Több innen: Egyéb hír

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top