Connect with us

Meglepetésre Federer kiesett Wimbledonban

ATP

Meglepetésre Federer kiesett Wimbledonban

A harmadik kiemelt, hatszoros győztes Roger Federer ötszettes csatában vereséget szenvedett Jo-Wilfried Tsongától a wimbledoni nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében.

Jo-Wilfried Tsongának eddig egyszer sikerült megvernie Roger Federert, még 2009-ben, Montrealban. Most is biztosra lehetett venni, hogy nem lesz könnyű dolga a korábbi világelső svájci ellen, idén már kétszer vereséget szenvedett tőle.

Federer remekül kezdte az első játszmát, rögtön az első adogatását elvettel ellenfelének, végül 6:3-ra nyerte a szettet. A második játszmában fej-fej mellett haladtak, így következhetett a rövidítés, amiben esélye sem volt a tizenkettedik helyen kiemelt franciának, Federer könnyedén jutott a szetteket tekintve 2:0-s vezetéshez mindössze 75 perc alatt.

A harmadik szettben a francia felé billent a mérleg, 5:4-es vezetésnél ő adogathatott a szépítésért,  és bár Federer ekkor úgy tűnt, hogy összekapja magát és már 30:0 volt a svájcinak, de Tsonga sokadik lehetőségét kihasználva behúzta a szettet.

A következő játszmában nem sok idő telt el brék nélkül, 1:1-nél a tizenkettedik helyen kiemelt franciának sikerült elvennie Federer adogatását. Ezután mindketten hozták saját szervagémüket, így 6:4-re nyerte Tsonga a negyedik szettet, így jöhetett a döntő játszma.

A döntő szettben Tsonga rögtön elvette Federer első adogatását, így korán brékelőnybe került. Később a korábbi svájci világelső nem tudott mit kezdeni francia ellenfele remek adogatásaival, végül a tizenkettedik kiemelt 6:4-re megnyerte a döntő szettet is, ezzel karriere egyik legnagyobb sikerét aratta, és bejutott az elődöntőbe Wimbledonban, ahol a második helyen rangsorolt Novak Djokoviccsal néz farkasszemet.

Tsonga a mérkőzés után széles mosollyal az arcán állt a kamerák elé, és karrierje egyik legnagyobb sikeréről beszélt.

„Elképesztő győzelem, hihetetlenül játszottam, minden bejött ma. Federer a tenisz legnagyobb bajnoka, óriási sikerei vannak, és nagyon örülök, hogy felülmúltam őt, ráadásul azon a borításon, amelyen a legjobban megy neki a játék” – nyilatkozta a mérkőzés után Jo-Wilfried Tsonga.

WIMBLEDON, GRAND SLAM TORNA (14 600 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Tsonga (francia, 12.)–Federer (svájci, 3.) 3:6, 6:7, 6:4, 6:4, 6:4
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top