Connect with us

Álom-döntő Wimbledonban: Nadal-Djokovics

ATP

Álom-döntő Wimbledonban: Nadal-Djokovics

Rafael Nadal lesz Novak Djokovics ellenfele az angol nemzetközi teniszbajnokság vasárnapi fináléjában.

Igazi „most vagy soha!” hangulat uralkodott el a brit szurkolókon Andy Murray és Rafael Nadal elődöntője előtt. Egész nap érkeztek a különböző kishírek a brit bemelegítéséről, ebédjéről – a felkészülés minden egyes momentumáról értesült a világ. Mindenki ezt a meccset várta Angliában. Erre erősített rá a szakkommentátorként dolgozó Boris Becker a bemelegítés perceiben, amikor megjegyezte, hogy szerinte most jött el Murray ideje.

És a kezdés alapján úgy tűnt, indokolt a felfokozott várakozás. A világranglista negyedikje a legjobbkor törte meg a már-már unalmassá váló szervacsatát, és 6:5-nél második brék- és szettlabdáját kihasználva elvette Nadal szerváját.

Ráadásul a második szett elején 2:1-es vezetésénél újabb bréklabdához jutott, amelyet azonban elhibázott. S ez hozta el a fordulópontot. A következő hét gém az egyre jobban játszó spanyolé lett, aki így villámgyorsan kiegyenlítette szetthátrányát, és a harmadik felvonásban is előnybe került.

Ezzel párhuzamosan az addig szinte hiba nélkül játszó Murray egyre többször rontott könnyű labdákat, miközben Nadalon nem látszott a két fordulóval korábban, Juan Martín del Potro ellen összeszedett kisebb lábfejsérülése, és az sem, hogy közvetlenül a meccs előtt Novak Djokovics győzelmével eldőlt, egyéves uralkodás után elveszíti a világelsőséget. Következett az újabb brék, és az újabb 6:2, vagyis a spanyol 72 perc alatt megfordította szetthátrányát.

Ezt követően hamar eldöntött mindent azzal, hogy rögtön a negyedik játszma második játékában elvette ellenfele adogatását. Bár Murray előtt egyszer-kétszer még felcsillant a remény, a döntő pillanatokban elkövetett hibái miatt nem tudott visszajönni a meccsbe. Végül a spanyol 5:7, 6:2, 6:2, 6:4-re győzött, és ő játszhat az első elődöntőből továbbjutó Novak Djokoviccsal a vasárnapi döntőben.

WIMBLEDON, GRAND SLAM TORNA (14 600 000 font, fű)

FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ:

Nadal (spanyol, 1.)–Murray (brit, 4.) 5:7, 6:2, 6:2, 6:4

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top