Connect with us

Djokovics a világelsőség után Wimbledont is meghódította

ATP

Djokovics a világelsőség után Wimbledont is meghódította

A hétfőtől világelső szerb Novak Djokovics nyerte a férfi egyes wimbledoni döntőjét, miután négy játszmában legyőzte a jelenlegi ranglistavezető és címvédő spanyol Rafael Nadalt.

Djokovics behúzta az első gémet a wimbledoni döntőben, majd Nadal a remek adogatásainak köszönhetően egyenlített – két ászértékű szervát is ütött.

A negyedik játékban ismét remekül adogatott a spanyol teniszező, semmire hozta a gémet, az eredményjelzőn ekkor 2:2 állt. Ezután mindketten viszonylag simán hozták az adogatógémjeiket, mígnem elérkeztünk a kilencedik játékig.

Djokovics 5:4-nél bréklabdához jutott – a mérkőzésen először –, amely egyben szettlabda is volt. Nadal elrontotta az első szerváját, a másodikat remekül fogadta riválisa, majd a spanyol szélesre ütött egy tenyerest, aminek révén a szerb nyerte a játszmát.

A másodikban Djokovics adogatott először, Nadal 30:0-ra meglépett, ezután azonban többször is rontott, így ellenfele végül behúzta a gémet. A következő játékban még nagyobb erőre kapott, és két bréklabdához jutott, melyek közül az elsőt hárította a spanyol, a másodiknál azonban tehetetlen volt, így Djokovics már 2:0-ra vezetett.

Érdekesség, hogy Rafael Nadal az Andy Murray elleni elődöntőben mindössze hét ki nem kényszerített hibát vétett, míg a fináléban már a második szett elején nyolcnál járt…

A hatodik játékban Djokovics szenzációs játékkal lebrékelte Nadalt, majd a következő gémet semmire nyerte – amelyben beütötte a 22. nyerő ütését a mérkőzésen –, s ezzel a szettek arányát tekintve már 2:0-ra vezetett.

A harmadik játszmában Nadal a saját adogatásának behúzása után a második gémben bréklabdához jutott – a mérkőzésen először (!). Djokovics a hálóba vágott egy fonákot, amivel elvesztette szervagémét. Ezután Nadal semmire hozta a sajátját, így 3:0-ra megugrott.

A hatodik játékban két bréklabdája lett Nadalnak, de ezeket hárította a szerb. 40:40-nél viszont ismét a hálóba vágott egy ütést az alapvonalról, így újra bréklabdája volt a spanyolnak.

Djokovics a lehető legrosszabbkor vétett kettős hibát (amely az első volt a meccsen), hiszen Nadal így 5:1-nél a szettért adogathatott. Ezt különösebb nehézségek nélkül meg is tette, így 6:1-re megnyerte a játszmát.

A negyedikben rögtön az első gémben bréklabdához jutott Nadal, de ezt kivédte vetélytársa, majd behúzta az adogatását. Ezután 40:15-nél neki volt két bréklabdája volt a spanyol adogatása során, és az elsőt ki is használta.

3:0-ra is megléphetett volna a szerb teniszező, Nadal azonban lebrékelte őt, majd később hozta a saját adogatását, így egyenlíteni tudott. 4:3-nál a spanyol játékos adogatása során 40:0-ra meglépett Djokovics, amivel három bréklabdához jutott.

Nadal az elsőt hárította, a másodiknál azonban hosszúra ütött egy tenyerest, így az új világelső a mérkőzés megnyeréséért adogathatott. Egy remek szerva-röptével jutott meccslabdához, majd Nadal rontásával ezt ki is tudta használni, vagyis megnyerte a 125. wimbledoni bajnokságot.

Novak Djokovics lett ezzel az első szerb, aki férfi egyesben győzni tudott Wimbledonban!

Djokovics nem kis bravúrt vitt véghez 2011-ben, hiszen eddig ötször győzte le Nadalt idén, ami korábban még senkinek sem sikerült: a spanyol egy naptári évben legfeljebb háromszor szenvedett vereséget ugyanattól az ellenfelétől.

Legutóbb 1984-ben volt példa arra, amire 2011-ben: férfi és női egyesben is balkezes játékos bizonyult a legjobbnak. Akkor John McEnroe és Martina Navratilová győzött balkezesként, idén Novak Djokovics és Petra Kvitová.

A szerb teniszező eddigi 80 olyan Grand Slam-mérkőzéséből, melyen megnyerte az első két szettet, mindössze egyet veszített el: a 2010-es Roland Garroson Jürgen Melzernek sikerült fordítania.

„Nehéz leírni azt, amit most érzek. Ez életem legjobb napja. Mindig arról álmodtam, hogy egyszer nyerek Wimbledonban. Ha a világ legjobbja, azaz Nadal ellen játszol, aki ráadásul mindig legyőzött a Grand Slam-tornákon, és az előző három wimbledoni bajnokságból kettőt megnyert, a legjobbat kell nyújtanod. Úgy érzem, életem legjobb formájában teniszeztem füvön” – nyilatkozta Djokovics a mérkőzés után.

„Először is szeretnék gratulálni Djokovicsnak a mai győzelméhez, illetve az eddigi elképesztő szezonjához. A wimbledoni a legkülönlegesebb verseny. Emlékszem, milyen érzés volt a 2008-as győzelmem, az érzelmeim az egekbe szöktek. Tudom, mit érez most Novak.  Ez egy nagyon különleges nap, még egyszer szeretnék gratulálni neki” – fogalmazott az elveszített döntő után Rafael Nadal.

WIMBLEDON, GRAND SLAM TORNA (14 600 000 font, fű)

FÉRFI EGYES, DÖNTŐ:

Djokovics (szerb, 2.)-Nadal (spanyol, 1.) 6:4, 6:1, 1:6, 6:3

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top