Connect with us

Balázs A. kezd Ward ellen, utána Kiss játszik Murray-vel

Davis Kupa

Balázs A. kezd Ward ellen, utána Kiss játszik Murray-vel

Balázs Attila játssza a pénteki első egyest a brit James Warddal Glasgow-ban a tenisz Davis Kupa Euro-afrikai zóna II. csoportjának harmadik, utolsó fordulójában, amelyen a feljutás a tét.

Erről a magyar játékos tájékoztatta csütörtökön az MTI-t, hozzátéve, hogy hatalmas a médiaérdeklődés az összecsapás iránt.

A csütörtöki sorsoláson az is eldőlt, hogy a második mérkőzésen Kiss Sebő a világranglistán jelenleg negyedik Andy Murray-vel találkozik a Braehead Arénában, kemény pályán.

Pénteken, magyar idő szerint 15 órakor kezdődik az első egyes, a magyar csapatban Balázs György és Bardóczky Kornél szerepel Balázs Attila és Kiss mellett, a briteknél Colin Fleming és Ross Hutchins tagja még az együttesnek.

A találkozóra már augusztus közepén elővételben elkeltek a jegyek.

A magyarok eddig háromszor játszottak jelenlegi riválisukkal, összesítésben a britek vezetnek 2–1-re. Legutóbb 1993-ban találkozott a két csapat, akkor a Noszály Sándor, Krocskó József, Markovits László, Lányi András alkotta csapat emlékezetes meccsen 3–2-re győzött a Margitszigeten.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Davis Kupa

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top