Connect with us

Szépíteni sem sikerült a britek ellen a Davis Kupában

Davis Kupa

Szépíteni sem sikerült a britek ellen a Davis Kupában

Mindkét egyest elveszítették vasárnap a magyarok, így a britek 5-0-ra nyertek Glasgow-ban, a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zónája II. csoportjának utolsó fordulójában.

Bár a brit csapat már szombaton eldöntötte a továbbjutás kérdését, Andy Murray így is vállalta a játékot, amit a skót szurkolók elképesztő hangzavarral díjaztak. Minden egyes megnyert Murray-pontnál felrobbant a csarnok, de Balázs György szép ütéseit is megtapsolta a többezres közönség. Márpedig ezekből is jutott a vasárnapi mérkőzésre. A helyiek játékról játékra egyre jobban meglepődtek, ugyanis a magyar teniszező nem akarta megadni magát és asszisztálni ellenfele gálájához. Az első szettben különösebb gond nélkül nyerte meg a saját adogatásait, és eljutott a rövidítésig, amelyet azonban Murray 7–3-ra megnyert.

Balázs azonban még ezt is tudta fokozni, a második szett elején ugyanis második bréklabdáját kihasználva elvette ellenfele adogatását, és 2:0-ra vezetett. Ezt követően viszont megmutatkozott Murray zsenialitása, a magyar játékos következő adogatásánál két klasszisütéssel jelezte, hogy minél hamarabb szeretné lezárni a párharcot. Kiegyenlített, majd még egyszer elvette az ekkorra már elfáradó Balázs adogatását, és végül egy és negyed óra alatt 7:6, 6:3-ra nyert.

Ezt követően Kiss Sebő két sima szettben szenvedett vereséget Colin Fleminggel szemben.

Ezzel együtt Kiss megállta a helyét, hiszen az utolsó utáni pillanatban került a csapatba, a betegeskedő Kellner Ádám helyére.

Hornok Miklós DK-kapitány alakulata jövőre is a az euro-afrikai zóna II. csoportjában harcolhat a feljutásért.

DAVIS-KUPA

AZ EUROAFRIKAI ZÓNA I. CSOPORTJÁBA JUTÁSÉRT:

NAGY-BRITANNIA–MAGYARORSZÁG 5–0

Andy Murray-Balázs György 7:6 (7-3), 6:3

Colin Fleming-Kiss Sebő 6:4, 6:3

szombaton játszották:

Hutchins/Fleming–Bardóczky/Balázs A. 6:3, 6:4, 6:4

pénteken játszották:

James Ward–Balázs Attila 6:4, 6:4, 4:6, 6:4

Andy Murray – Kiss Sebő 6:0, 6:2, 7:6

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Davis Kupa

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top