Connect with us

Sarapova szakított barátjával

Bulvár

Sarapova szakított barátjával

Az oroszok volt világelső teniszezője, Marija Sarapova bevallotta, hogy ismét szingli, miután szakított barátjával, a volt NBA-s kosaras Szasa Vujacsiccsal.

A világrangsorban jelenleg harmadik Sarapova magánéletéről a US Openen, az amerikai nyílt bajnokságon, a legutóbbi győztes meccsét követő sajtótájékoztatóján nyilatkozott, elárulva, hogy már tavasszal véget ért a románca a szlovén kosarassal. Az orosz játékos azt követően beszélt a magánéletéről is, hogy Vujacsics saját Twitter-oldalán megírta: már nem alkotnak egy párt.

„Nem volt egyszerű az elválás – árulta el Sarapova. – Jól kijöttünk egymással, de mivel a versenyeink, a meccseink miatt szinte állandóan úton voltunk, távol a másiktól, alig tudtunk találkozni. Különösen azt követően, hogy az észak-amerikai profibajnokságból, az NBA-ből Törökországba igazolt. Az ott töltött elmúlt tíz hónapja alatt egyszer sem fordult meg Amerikában… Pedig csodálatos éveket töltöttünk el együtt. Barátságunk azonban megmarad, telefonon továbbra is kapcsolatban állunk, tiszteljük egymást” – mondta el a média képviselőinek az orosz teniszező.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Több innen: Bulvár

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top