Connect with us

Tipszareviccsel teljes a Tennis Classics!

Nincs kategorizálva

Tipszareviccsel teljes a Tennis Classics!

Decemberben ötödik alkalommal rendezik meg a Papp László Sportarénában a Tennis Classics elnevezésű gálát, amelyen a korábbi klasszis játékosok mellett a jelen két kiemelkedő tudású teniszezője találkozik bemutató mérkőzésen.

Taróczy Balázs, az esemény versenyigazgatója a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy Janko Tipszarevics–Gilles Simon mérkőzést láthatnak majd a sportág rajongói december 4-én.
A szerb teniszező legjobbjaként a nyolcadik volt a világranglistán, míg francia riválisát a hatodikon jegyezték.
A 28 éves Tipszarevics, akit a „tenisz filozófusának” is becéznek, jelenleg a kilencedik a rangsorban, pályafutása során három ATP-tornát nyert egyesben és hét alkalommal jutott a fináléba. Imádja az irodalmat, bal karjára Dosztojevszkij A félkegyelmű című művéből egy idézetet tetováltatott japán nyelven: „A szépség váltja meg a világot.”

A nizzai születésű, 27 éves Simon jelenleg a 16. a rangsorban, tíz tornagyőzelemmel büszkélkedhet, és egyetlen aktív francia teniszező sem nyert nála több ATP-versenyt.

A két sportember eddig hatszor játszott egymással ATP-tornán és a francia vezet 5–1-re.
A budapesti gála vendége lesz a 2010-ben visszavonult, 1998-ban Roland Garros-győztes, volt világelső spanyol Carlos Moyá, a két Grand Slam-tornán döntős ausztrál Mark Philippoussis és a labdazsonglőr iráni Manszur Bahrami is. Moyá húsz tornát nyert egyesben, míg a Scud becenévre hallgató Philippoussis tizenegyet, ők ketten aktív korukban hatszor játszottak egymással és 3-3 az állás.

A budapesti teniszgála 17 órakor kezdődik, előbb a két korábbi klasszis csap össze, majd a Simon-Tipszarevics párharc következik, végül Bahrami szórakoztatja majd a publikumot.

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top