Connect with us

Az EB-részvétel is a tét az országos bajnokságon

Országos

Az EB-részvétel is a tét az országos bajnokságon

Január 11-13 között kerülnek megrendezésre az első fedettpályás Országos Bajnokságok, ezúttal az U12-esek és az U14-esek számára.

A Grand Slam Parkban megrendezésre kerülő U12-es OB mezőnye igen erős, a fiúknál a például a főtáblára jelen állás szerint 30-on kívül nem is lehetett felférni.

Az MTSZ illetékeseinek döntése értelmében a korosztályos OB-k válogatóversenynek is minősülnek a fedettpályás EB-re, a döntő két résztvevője ugyanis automatikusan bekerül a háromfős utazó csapatba.

A 12-es fiúknál erre többen is esélyesek lehetnek, de nagy meglepetés lenne, ha nem a ranglista első 5-6 helyezettje közül kerülne ki a győztes, a végső győzelemre Kis-Balázs Rafael, Szabó Csongor, Deli Mihály, Makk Péter, Hermán Benedek és Sallay Péter a legesélyesebb.

Az U12-es lányoknál is hasonlóan erős a mezőny eleje, az első 20-ból 18-an neveztek a versenyre, melyen Nagy Adrienn (a képen balra), Almási Kitti, Visontai Timi (a képen jobbra), Bartosik Réka és Petrova Anasztázia a legnagyobb esélyes, de felhívnánk a figyelmet a 10 éves Tóth Amarisszára, aki miután a Play and Stay versenysorozatban mindent megnyert, amit lehetett, már a korosztályos versenyeken is sikereket ér el, olyannyira, hogy már a friss ranglista 11. helyén áll (és ő az első 20 egyetlen 2003-as születésű versenyzője.)

A Nemzeti Tenisz Centrumban lebonyolításra kerülő U14-es OB két legnagyobb esélyese az építőkös Soha Lenó-Piros Zsombi (a képen) tengely, őket nehéz lesz megszorítani, Marozsán Fábián, Tamás Bence és Khin Dani azonban majd megkísérli ezt afelől ne legyenek kétségeink.

A lányoknál már több esélyes is van, a ranglistavezető Szabó Fruzsina dolgát Furák Csenge, Budai Enikő, Fouraev Anasztázia, de akár az U12-es korosztályból kinövő Lukács Lívia és Aranyi Ági is megnehezítheti.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Országos

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top