Connect with us

Fed-kupa: szerdán a portugálok ellen kezdünk Izraelben

Fed Kupa

Fed-kupa: szerdán a portugálok ellen kezdünk Izraelben

A portugálok ellen kezd szerdán a magyar női teniszválogatott a Fed Kupa euro-afrikai zónájának tornáján, melynek csoportmérkőzéseit szombatig bonyolítják le az izraeli Eilatban.

Barátosi Levente Fed-kupa-kapitány az MTI-nek elmondta, hogy az angolok ellen kevesebb a mieink esélye, Portugáliával szemben 50-50 százalékot adna, míg a bosnyákokat tavaly sikerült 2–1-re legyőzni, és ellenük most is győzelmet vár.

„Babos Timi a múlt héten gyomorpanaszok miatt adta fel a meccsét Thaiföldön, ezzel együtt fizikailag rendben van, nem sérült, úgyhogy fontos szerephez juthat a válogatottban” – mondta a legelőkelőbb helyen jegyzett magyar játékosról a szakvezető, aki szerint az esténként Izraelben tapasztalható öt fok különleges körülményeket teremthet a pályán.

Barátosi hozzátette: az egyeseket várhatóan Babos Tímea és Arn Gréta vívja, míg párosban Babos és Marosi Katalin szerepelhet. A hétfőn érkezett magyar csapatnak tagja még Jani Réka-Luca is. „A cél a csoport második helyének megszerzése” – mondta a szakvezető.

Csütörtökön a bosnyákokkal, pénteken a britekkel találkozunk, a meccsek mindennap közép-európai idő szerint 9 órakor kezdődnek. A nemzetek világranglistáján Nagy-Britannia a 18., Portugália a 32., Magyarország a 34., míg Bosznia-Hercegovina a 44. helyen áll.

A Fed-kupa euro-afrikai zóna I. csoportjának 16 válogatottját négy négyes csoportba sorolták, a csoportgyőztesek kieséses rendszerben mérkőznek a feljutásért. A két továbblépő gárda a Világcsoport rájátszásában folytathatja a küzdelmet.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Fed Kupa

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top