Connect with us

Nadal elégedetlen, de bizakodik!

Nincs kategorizálva

Nadal elégedetlen, de bizakodik!

Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre erősebb lesz majd.

Rafael Nadal több mint féléves kihagyást követően a Vina del Mari versenyen tért vissza. A spanyol klasszis bejutott a döntőbe, igaz ott vereséget szenvedett Horacio Zeballos-tól. Érdekesség, hogy a huszonhét esztendős argentin teniszező a győzelmekor nem volt a legjobb ötvenben, így a Nadal elleni sikere, még Roger Federert is meglepte. Nadal a napokban a hiányosságairól beszélt:

„Minden olyan dolog hiányzik, amelyek engem versenyképessé tesznek, és fizikai bizalmat nyújtanak a számomra, valami ami az egész karrierem alatt megvolt, de most az adott körülmények miatt nincsenek meg. Azzal játszom, amit kaptam és remélem, hogy mindennap egyre erősebb leszek. A reakcióimból hiányzik a sebesség. Hiányzik az energia, amikor szükségem lenne rá. Hiányzik az erő a lábaimból, hogy képes legyek mélyről megütni a labdát.” – mondta a spanyol teniszező.

Érdekesség, hogy a huszonhat esztendős Nadal a második tornáján is bejutott a döntőbe. A Brasil Open fináléjában azzal a David Nalbandiannal fog majd játszani, akivel elvileg elindult volna a párosok versenyében.

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

  • Nincs kategorizálva

    ATP-vb: 2015-ig London marad a házigazda

    By

    További egy évvel meghosszabbították a megállapodást, így 2015-ig London lesz a házigazdája az évzáró tenisz ATP-világbajnokságnak....

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top