Connect with us

Sarapova sima tornagyőzelme Indian Wells-ben

Sarapova tornagyőzelme Indian Wellsben

Egyéni

Sarapova sima tornagyőzelme Indian Wells-ben

A második helyen kiemelt orosz Marija Sarapova nyerte meg az Indian Wellsben zajló tenisztorna női egyesének küzdelmét, miután a döntőben sima meccsen diadalmaskodott a nyolcadikként rangsorolt dán Caroline Wozniacki ellen.

Sarapova nullra nyert brékkel adott alaphangot a mérkőzésnek, és az erős kezdéséből a folytatásban sem engedett. Miután hozta a saját szervajátékát is, percek alatt elérhető közelségbe került számára a szettelőny. Főként úgy, hogy Wozniacki nem tudott poraiból feltámadni, az orosz klasszis dán ellenfelét széles ütéseivel sokat mozgatta és fárasztotta, eredményesen. Sarapova 4:2 után még egyszer elvette ellenfele adogatását, majd a sajátjával be is fejezte.

Az orosz újabb brékjével indult, majd 2:0-lal folytatódott a második játszma, amelyben gyorsan világossá vált: ezen az estén Wozniackinak nem osztottak lapot. Amíg utóbbinak két nyerő ütése volt, ellenfelének már 21! A mérkőzés a maga medrében csordogált, a dán már nem hitt a fordításban – nem is volt rá esélye –, így szépen hozták a felek a saját adogatásukat, egészen 4:2-ig. Akkor ugyanis Sarapova megint összehozott egy bréket – a meccsen már a negyediket –, és úgy nyerte nullra saját szervajátékával a mérkőzés utolsó adogatását, hogy ásszal zárt.

Sarapova első tornagyőzelmét aratta az idén, pályafutása során azonban már 28-nál jár. A két kiválóság egymás elleni csatájában Sarapova tovább növelte előnyét, és már 5–2-re vezet.

INDIAN WELLS, WTA-TORNA (5 185 262 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ:
Sarapova (orosz, 2.)–Wozniacki (dán, 8.) 6:2, 6:2

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top