Connect with us

Babosék nyerték a monterreyi tornát

Babos

Páros

Babosék nyerték a monterreyi tornát

Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Date-Krumm Kimiko alkotta magyar, japán kettős nyerte meg a 235 ezer dollár összdíjazású WTA-torna páros fináléját, a harmadik helyen rangsorolt cseh Eva Birnerova és thaiföldi Tamarine Tanasugarn ellen. Babosék az első szettet simán behúzták, és a másodikban is gyorsan nyerő helyzetbe hozták magukat, hogy aztán behúzzák az a szettet is.

„Ez a város különleges hely számomra, nagyon boldog vagyok, hogy az örömömet megoszthatom Kimikóval. A hét elején még hátproblémával játszott, de ő kemény teniszező, túltette ezen magát. Nem először játszottam együtt Kimikóval, igazán jó csapatot alkotunk” – fogalmazott Babos Tímea.

A 19 éves magyar versenyző tavaly egyesben nyerte meg a Monterrey Opent, majd Hszie Szu-vejjel párosban Birminghamben ünnepelhetett. Idén januárban Hobartban volt döntős Mandy Minellával, majd februárban ismét a luxemburgi teniszezővel nyerte meg a bogotai tornát.
A 42 éves Date-Krumm kilencedik alkalommal jutott párosban WTA-verseny döntőjébe, és ötödik diadalát aratta.

Babos edzője, Barátosi Levente szerint a sok munka, a rengeteg edzés és verseny szép lassan meghozza az eredményeket.

„Párosban egyre közelebb kerülünk a közvetlen élmezőnyhöz, sikerült megbízható remek partnereket találni, akikkel várhatóan folytatjuk az eddigi munkát” – tette hozzá a tréner.
A páros WTA-világranglistán 11 helyet ért Babos Tímeának a Monterreyben aratott siker, így a 49. helyen találjuk őt. Viszont változatlanul Marosi Katalin a legelőkelőbb helyen jegyzett magyar, aki egy helyet rontva a 40.

MONTERREY, WTA-TORNA 235 000 dollár, kemény pálya)
PÁROS, DÖNTŐ:
Babos, Date-Krumm (magyar, japán 1.)–Birnerova, Tanasugarn (cseh, thaiföldi, 3.) 6:1, 6:4

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Páros

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top