Connect with us

Czink búcsúzott

Egyéni

Czink búcsúzott

Az első fordulóban búcsúzott a francia nemzetközi teniszbajnokság, a Roland Garros női egyesének küzdelmeitől Czink Meldina, aki 6:0, 7:6-ra kikapott a 2010-es győztes olasz Francesca Schiavonétól.

Az már a sorsolásnál egyértelmű volt, hogy borzasztó nehéz Czink Melinda sorsolása, hiszen ha Francesca Schiavonével szemben – a világranglistán elfoglalt 50. helyezése ellenére – valahol senki nem mehet biztosra, az épp a Roland Garros, aminek az olasz 2010-es végső győzelme és az egy évvel későbbi döntője a legfényesebb bizonyíték.

Az első szettre visszatekintve azonban alighanem Czink is azt mondhatja majd, hogy többet várt magától. Az olasz alig több mint negyed óra – 17 perc – alatt úgy nyerte meg 6:0-ra a játszmát, hogy magyar ellenfele nem ütött nyerőt, és mindössze hét pontot nyert, amiből ráadásul kettőt – kettős hibák után – gyakorlatilag automatikusan osztottak ki neki.

A lehangoló első játszma után a második sem indult jól Czink számára, hiszen 32 éves ellenfele brékelte a második játékban. Czinknek ekkor azonban sikerült visszabrékelni, és ugyan a következő két gémet újra elveszítette, némileg önbizalmat nyert abból a játékból, mert határozottabban kezdte ütni a labdákat.

A New Yorkban élő egyetlen magyar főtáblás 1:4-nél – alaposan megküzdve érte – először hozta a szerváját, és ezzel lendületbe jött, újabb maratoni játék végén sikerült ismét brékelni, majd kiegyenlített. Ekkor már nem volt nyoma az első játszmára jellemző Schiavone-dominanciának, nem okozott meglepetést, hogy rövidítésbe torkollott a szett.

A tie-break nem kezdődött jól Czink számára: előbb egy vonal körüli labdánál ő hiába látott outot, a vonalbíró ezt nem észlelte, majd egy hosszú ütésváltás után ugyan a kezében volt a pont, a hálóba trafált. Schiavone végül 7–1-re hozta a rövidítést, így két játszmában abszolválta a meccset. Az egyetlen egyesbeli magyar induló az első körben búcsúzott a Roland Garroson.

PÁRIZS, ROLAND GARROS, GRAND SLAM TORNA (18 718 000 euró, salak)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ:
Schiavone (olasz)–Czink (magyar) 6:0, 7:6

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top