Connect with us

Murray továbbjutott

ATP

Murray továbbjutott


A tavaly Wimbledonban döntőt játszó, az olimpián nyerő Andy Murray sima győzelemmel vette a második kört az angol nemzetközi teniszbajnokságon.

A skót játékos 6:3, 6:3, 7:5-re győzte le a tajvani Lu Jen-hszünt, és készülhet a Tommy Robredo elleni harmadik fordulós összecsapásra.

A német Dustin Brown négy szettben legyőzte a 2002-es wimbledoni bajnok Lleyton Hewittot. A korábbi világelső az első két szettben egyaránt 5:4-nél bukta el az adogatását, és bár a harmadik játszmában kétszer is sikerrel adogatott a mérkőzésben maradásért, majd a rövidítésben 1–3-ról 7–3-ra fordított, a negyedik felvonásban hamar brékhátrányba került, majd újra elvesztette adogatását, 1:5-ről pedig már nem volt visszaút számára. Brown ellenfele a következő körben a francia Adrian Mannarino lesz, aki ellen 1:1-nél John Isner térdsérülés miatt feladta a mérkőzést.

A meccset feladók közé beállt Jo-Wilfried Tsonga is: a Roland Garroson az elődöntőig menetelő francia az Ernests Gulbis elleni fellépésen szenvedett térdsérülést, és hátrányba kerülve a negyedik szett előtt kezet nyújtott ellenfelének. A továbbjutó lett ellenfele a harmadik fordulóban az eddig egy játszmát veszítő Fernando Verdasco lesz.

Ott van a következő körben Mihail Juzsnij is, aki ötszettes meccsen győzte le a nagyot küzdő, de végül elbukó kanadai Vasek Pospisilt. Az orosz az elmúlt egy évben rendre a füves borításon hozza a legjobb formáját: tavaly a negyeddöntőig menetelt az All England Clubban, és Roger Federer állította meg, míg nemrégiben fináléba jutott Halléban, és ismét Federer volt a „végzete”. Juzsnij ezúttal is rálépett a címvédő felé vezető útra – az elődöntőben érhet össze a két szál –, a folytatáshoz legközelebb Viktor Troickit kell felülmúlnia.

www.nemzetisport.hu

WIMBLEDON, GRAND SLAM TORNA (16 100 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ:
Paire (francia, 25.)–Robert (francia) 6:4, 7:5, 6:4
Almagro (spanyol, 15.)–Rufin (francia) 7:5, 6:7, 6:3, 6:4
Gulbis (lett)–Tsonga (francia, 6.) 3:6, 6:3, 6:3-nál Tsonga feladta
Verdasco (spanyol)–Benneteau (francia, 31.) 7:6, 7:6, 6:4
De Schepper (francia)–Cilic (horvát, 10.) Cilic feladta
Troicki (szerb)–Kuznyecov (orosz) 6:4, 6:3, 6:4
Juzsnij (orosz, 20.)–Pospisil (kanadai) 6:2, 6:7, 7:6, 3:6, 6:4
Mannarino (francia)–Isner (amerikai, 18.) 1:1-nél Isner feladta
Brown (német)–Hewitt (ausztrál) 6:4, 6:4, 6:7, 6:2
Janowicz (lengyel, 24.)–Stepánek (cseh) 6:2, 5:3-nál Stepánek feladta
Kubot (lengyel)–Darcis (belga) Darcis visszalépett
Robredo (spanyol, 32.)–Mahut (francia) 7:6, 6:1, 7:6
Murray (brit, 2.)–Lu Jen-hszün (tajvani) 6:3, 6:3, 7:5

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top