Connect with us

Lisicki kiejtette Serenát

Egyéni

Lisicki kiejtette Serenát


Hatalmas meglepetésre a német Sabine Lisicki három szettben legyőzte a női egyes torony magasan legesélyesebb játékosát, a világelső Serena Williams-t a wimbledoni tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A 23. helyen kiemelt német nagyon jól kezdte a mérkőzést, hamar előnybe került és simán nyerte meg az első szettet. A folytatásban feljavult a címvédő amerikai játéka és kiegyenlítette a játszmák arányát. Serena lendülete kitartott egészen a döntő szett közepéig, miután kilenc játékot nyert meg egymás után, ám Lisicki hatalmas küzdelemben 2:4-ről kiegyenlített, majd elvette a világelső adogatását és végül kiszerválta a mérkőzést.

„Nagyon boldog vagyok – mondta a meccs után Sabine Lisicki. – Serena nagyszerűen teniszezett, nagyon kemény ellenfél, nagyszerű érzés volt ez a győzelem. A közönség is fantasztikus volt, imádok ezen a pályán játszani.”

Lisicki a következő fordulóban az észt Kaia Kanepivel találkozik, aki a nyolcaddöntőben a brit Laura Robsont győzte le.

WIMBLEDON, GRAND SLAM TORNA (16 100 000 font, fű)
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Lisicki (német, 23.)–S. Williams (amerikai, 1.) 6:2, 1:6, 6:4
Kanepi (észt)–Robson (brit) 7:6, 7:5
Li Na (kínai, 6.)–Vinci (olasz, 11.) 6:2, 6:0
Kvitová (cseh, 8.)–Suárez-Navarro (spanyol, 19.) 7:6, 6:3
Flipkens (belga, 20.)–Pennetta (olasz) 7:6, 6:3

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top