Connect with us

Murray a leggazdagabbak között

Egyéb hír

Murray a leggazdagabbak között

A világ tíz leggazdagabb sportolója között emlegetik hamarosan Andy Murray-t, a 2013-as wimbledoni tenisztorna győztesét. Százmillió fontos reklámbevétellel számolhat a jövőben.

Szakértők szerint százmillió fontos, vagyis 34,3 milliárd forintos extra haszonra tehet szert Andy Murray, aki 77 év után először nyert britként Wimbledont.

A skót teniszsztár három szettben, 6:4, 7:5, 6:4-re győzte le a döntőben Novak Djokovicsot, amellyel 1,6 millió font, azaz közel 550 millió forint ütötte a markát, ám ez az összeg eltörpül a megnövekedő reklámbevételei mellett. Murray a finálé végkimenetelétől függetlenül tízmillió fontos reklámszerződést kötött három szponzorral, ám a menedzserirodája szerint ez még csak a kezdet.

A XIX Entertainment, amely többek között David Beckham és Lewis Hamilton szponzorálását is intézi, az indiai páros teniszjátékos és üzletember, Mahesh Bhupa-thival együttműködést kötött, hogy a brit játékos számára az ázsiai és a közel-keleti piacot is megnyissa. Állítólag három világcég máris jelezte, hogy „befektetne” Murray-be, aki a leggazdagabb sportolók idei listáján 32 millió fontos, azaz 11 milliárd forintos vagyonával a 32. helyen áll, ám ha az üzlet beindul, a tíz legtehetősebb közé verekszi be magát.

Pillanatnyilag a svájci óragyártó cég, a Rado évi tízmillió fonttal, az adidas ötmillióval, a Royal Bank of Scotland kétmillióval támogatja Murray-t, de a Head és a Jaguar is tetemes összeget fizet neki. Nem mellesleg a skótot az év brit sportszemélyiségének járó elismerés első számú várományosának tartják.

– A sikere felér egy futballvilágbajnoki címmel – jelentette ki Simon Fuller, Murray mene-dzsere. – Andy bizonyította, hogy nemcsak egy nagyszerű sportoló, de remek ember is, akit nem a pénz vezérel, ám a mostani győzelme után igenis megérdemli, hogy hatalmas vagyonra tegyen szert.

Andy Murray a győzelme után elismerte: az utolsó játék kiesett az emlékezetéből.

– Fizikálisan borzasztóan igénybe vett a mérkőzés, fogalmam sincs, mi történt az utolsó játékban, annyira koncentráltam – mondta a brit. – Novak hihetetlen nagy küzdő, sokszor jött már vissza vert helyzetből, ezért hatalmas volt rajtam a nyomás, hogy lezárjam a döntőt a harmadik szett megnyerésével. Remélem, nem kell megint 77 évet várni egy újabb brit wimbledoni sikerre, de egyáltalán nem könnyű megnyerni ezt a tornát.

Kommentek

Több innen: Egyéb hír

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top