Connect with us

Federer a hetedik helyre csúszik vissza

Egyéb hír

Federer a hetedik helyre csúszik vissza

A svájci Roger Federer azzal, hogy tavaly megnyerte a cincinnati kemény pályás tenisztornát, most pedig már a negyeddöntőben búcsúzott, a jövő hétfőn kiadandó világranglistán az ötödikről visszacsúszik a hetedik helyre.

A 17-szeres Grand Slam-győztes sztár közel 11 éve volt ilyen „mélyen” a rangsorban.

A spanyol Rafael Nadal ellen elveszített pénteki csatáját követően azonban nem volt bosszús. Elmondta, hogy a hátfájása javul, és ez most fontos, mert így nyerheti vissza a formáját.

„Nyerhettem volna, ám Rafa a fontos pillanatokban, főleg a végjátékban nyugodtabb volt” – jegyezte meg Federer.

A 12 GS-tornán diadalmaskodó, és kemény borításon sorozatban a 13. meccsén győző Nadal elismerte: mindig nagy érzelemmel játszik riválisa ellen, igaz, egy kicsit más volt most az érzés, hogy már a legjobb nyolc között összekerültek, mint amikor a döntőben találkoztak.

A világelső szerb Novak Djokovicsnak sem ment, Federerhez hasonlóan ő is már a negyeddöntőben kiesett, így nem tudott történelmet írni. Ha élen zárt volna a tornán, akkor az első teniszező lenne, aki mind a kilenc, úgynevezett Masters-viadalon nyerni képes.

„Egyszerűen szörnyen játszottam. Jószerivel csak a második szett elején tudtam a megfelelő szintet hozni. Csalódás volt a meccs” – jegyezte meg Djokovics, aki eddig négyszer volt finalista Cincinnatiben, tavaly Federerrel szemben veszítette el a döntőt, most pedig az amerikai John Isner ejtette ki.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéb hír

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top