Tenisz Blog
A nap híre

Sabatini nem akart nyilatkozni

Meglepő kijelentéssel emlékezett vissza pályafutásának kezdeti szakaszára a még mindig roppant csinos argentin teniszező, Gabriela Sabatini.

A napokban terjedelmes interjút adott a La Nacio nevű lapnak a korábbi kiváló argentin teniszező, Gabriela Sabatini. A szépsége mellett a játékával is kiemelkedő, most 43 esztendős Sabatini ugyanis elmondta, hogy annak idején voltak olyan találkozói,amelyet szándékosan veszített el.

“Amikor fiatalabb voltam és tisztában lettem vele, hogy egyes tornák megnyerése esetén nyilatkoznom kell a sajtónak, akkor gyakran veszítettem az elődöntőkben, hogy ne kelljen odaülnöm a mikrofon elé. Ennyire súlyos volt akkoriban a helyzet, hiszen nagyon befelé forduló voltam. Az iskolában is volt abból problémám, hogy inkább magamnak valóként viselkedtem” – nyilatkozta a korábbi US Open győztes (1990) argentin teniszező.

Sabatini pályafutása során a harmadik helyen is állt a női teniszezők világranglistáján, a fontos tornák utolsó fázisaiban azonban később is elég sok találkozót veszített el.

“Szerintem a hírnevem és a közvéleményben rólam kialakult képnek is volt abban szerepe, hogy nem lettem annak idején világelső. Ha a rangsor élére kerültem volna, még ismertebbé válok és az nyilván további problémákat jelentett volna a lelkemnek” – nyilatkozta a sokak emlékezetében elsősorban sugárzó latinos szépsége miatt megmaradó Sabatini. Az argentin tenisz legjobb női játékosa 1996-ban fejezte be a profi teniszt, azóta pedig Buenos Airesben él, igaz üzleti ügyei (főként parfümben utazik) miatt sokat jár át Európába is.

forrás: hatharom.com

Hirdetés