Connect with us

Ismét a cseheké a Davis Kupa!

Davis Kupa

Ismét a cseheké a Davis Kupa!

Csehország zsinórban másodszor, története során harmadszor nyerte meg vasárnap Belgrádban a Davis-kupát, miután 3:2-re legyőzték a Djokoviccsal felálló szerbeket.

Novak Djokovics megtette a tőle telhetőt az elmúlt napokban, így igazolva őrületes őszi formáját, zsinórban 23. és vasárnap a Tomás Berdych elleni rangadón 24. tétmérkőzését is megnyerte 17 ezer fanatikus szurkoló előtt.

Amekkora esélyesnek számított azonban a hatszoros Grand Slam-bajnok mindkét meccsén, annyira tűnt a helyzet kilátástalannak Dusan Lajovics számára. A világranglistán-117. volt ugyanis kénytelen pótolni a 2010-ben a franciák ellen ugyanitt a Davis-kupát az ötödik meccsen megnyerő, ezúttal eltiltott Viktor Troickit illetve Janko Tipszarevicset.

Berdych ellen pénteken még úgy ahogy helytállt, de vasárnap egyszerűen esélye sem volt a minden hájjal megkent, 2002 óta két 2007-es hetet leszámítva mindig a top100-ban tartózkodó Stepanek ellen. A rövidesen 35 éves veterán ugyanis kiváló szerváját és hálójátékát alkalmazva, a nyomásról és a hatalmas ellentáborról tudomást sem véve játszott macska-egér játékot 23 esztendős riválisával, és végzett mindössze 1 óra 55 perc leforgása alatt.

Stepanek ezzel tenisztörténelmet írt, hiszen ő az első, aki két egymást követő évben tudta megnyerni hazájának a Davis-kupát a mindent eldöntő ötödik találkozón. Az 1920-as, 1930-as években a francia Henry Cochet hasonló bravúrt háromszor, míg az angol Fred Perry kétszer vitt véghez, de nem egymás után, mint most sikerült.

Djokovics egyedül tehát nem tudott csodát tenni, a csehek pedig ritkán látható bravúrt végrehajtva címet védtek. Erre utoljára a spanyolok voltak képesek éppen ellenük 2009-ben, amikor Barcelonában 5-0-ra mosták le Berdychéket, ám előtte csak Svédországnak sikerült a duplázás 1998-ban, továbbá az NSZK-nak 1989-ben.

forrás: sporthirado.hu

DAVIS-KUPA, VILÁGCSOPORT
DÖNTŐ, 3. NAP
Szerbia–Csehország 2–3
Lajovics (szerb)-Stepanek (cseh) 3:6, 1:6, 1:6

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Davis Kupa

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top