Connect with us

Azarenka-Serena Williams finálé Brisbane-ben

Egyéni

Azarenka-Serena Williams finálé Brisbane-ben

Jelena Jankovics egyenlíthetett volna. Már, ami a Viktorija Azarenkával szembeni mérlegét nézzük, hiszen csütörtöki mérkőzésüket megelőzően a fehérorosz lány 5-4-re vezetett ellene.

Úgy is indult, hogy ez sikerülhet neki, hiszen az első szettet 6:1-re hozta, ám a folytatásban meglepő módon összeomlott és a döntő szettben sem sikerült magára találnia, így Azarenka vívhatja majd a finálét Serena Williamsszel.

Ezúttal sem szakadt meg Marija Sarapova rossz sorozata az ifjabbik Williams-lány ellen, hiszen a korábbi világelső orosz hölgy 2004-ben tudta utoljára legyőzni Serenát, aki mostani sikerével már 15-2-re vezet ellene.

Majdnem két óráig tartott kettejük brisbane-i csatája, és bár megvolt Sarapova esélye, hogy kiegyenlítse szetthátrányát, a rövidítésben Williams jobbnak bizonyult (9-7).

A fináléra szombaton, magyar idő szerint délelőtt 10 órakor kerül sor, és természetesen élőben láthatják majd a mérkőzést a DIGI Sport 1-en.

A fehérorosz és az amerikai teniszezőnő 17. alkalommal játszik egymás ellen. A mérleg: 13-3 Serena javára. A két játékos zsinórban ötödik fináléja következik szombaton, 2013-ban két döntőt Azarenka (Doha, Cincinnati), másik kettőt pedig Serena Wiliams (Róma, US Open) nyert meg. A két teniszező Brisbane-ben még sohasem játszott egymás ellen, ám az Ausztrál Open-en már háromszor összefutottak, mindháromszor Serena nyert (2008, 2009, 2010).

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Oldalak: 1 2 3

Kommentek

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top