Connect with us

Nadal ismét izzadt, de elődöntős

ATP

Nadal ismét izzadt, de elődöntős

Az Australian Open férfi egyesének negyeddöntőjében a világelső Rafael Nadal négy szettben legyőzte a bolgár Grigor Dimitrovot, így pályafutása során negyedszer játszhat elődöntőt Melbourne-ben, ahol a Roger Federer–Andy Murray találkozó továbbjutója lesz az ellenfele.

A meccs a 22. helyen kiemelt Grigor Dimitrov számára kezdődött jobban, hiszen Nadal első adogatójátékát máris elvette, utána pedig kisebb-nagyobb nehézségek árán, bréklabdák „engedélyezése” nélkül hozta a saját szerváit, amelynek köszönhetően bő fél óra után szettelőnybe került – a spanyol ezzel először veszített játszmát az idei Australian Openen, míg a bolgár elmondhatja magáról, hogy a Nadal elleni negyedik meccsén is nyert egy szettet.

A második szettben Nadal korán brékelőnybe került, de egy játékkal később „visszajött” a játszmába Dimitrov, aki egészen a rövidítésig tartotta a lépést a világelsővel, aki azonban a tie-breaket magabiztosan, 7–3-ra megnyerte.

A harmadik játszmában Nadal ismét brékelte a bolgárt, de a meccs ezen periódusában még nem a legjobbját nyújtotta, így újból elveszítette a szervagémjét, sőt 5:6-nál szettlabdát kellett hárítania. A rövidítésben aztán a 22. kiemeltnek újabb két lehetősége volt megnyerni a játszmát, de elszalasztotta, Nadal pedig ezeket kegyetlenül megbosszulta.

A harmadik szettben első játszmalabdáját kihasználta, a negyedikben pedig már esélyt sem adott a kissé hitehagyott Dimitrovnak, aki ekkor már „nem volt pariban” a spanyollal.

Rafael Nadal pályafutása során negyedszer játszhat elődöntőt az Australian Openen, ellenfele a Roger Federer–Andy Murray összecsapás győztese lesz. A világelsőnek mindkét játékos ellen pozitív a mérlege.

forrás: nemzetisport.hu

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (33 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Nadal (spanyol, 1.)–Dimitrov (bolgár, 22.) 3:6, 7:6, 7:6, 6:2

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top