Connect with us

Babosék szoros meccsen kaptak ki Serenáéktól

Páros

Babosék szoros meccsen kaptak ki Serenáéktól

Az Amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) női párosának 1. fordulójában a 7. helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar, francia duó döntő szettben kapott ki az amerikai Serena Williams, Venus Williams kettőstől.

Nem mondhatni, hogy Babosékra mosolygott Fortuna a sorsoláskor, hiszen ellenfelüknek a 13-szoros Grand Slam-tornagyőztes, háromszoros olimpiai bajnok Williams nővéreket kapták meg. Az amerikaiak idei páros szezonja ugyanakkor eddig nem sikerült jól, mindössze kétszer indultak, s Dubaiban az első, míg Wimbledonban a második fordulóban búcsúztak.

Nem kezdtek jól Babosék, egyből elveszítették adogatásukat (0:2), ez viszont brékek sorozatát indította el, és négy sikeres fogadójáték után már csak 3:2-re vezettek az amerikaiak. A négy bréket követően három sikeres szervagém következett, 4:4-nél pedig Babosék ismét jól fogadtak, így a szettért adogathattak.

5:4, 30:0 után azonban fordítottak Serenáék, és hirtelen a magyar, francia kettősnek kellett a játszmában maradásért következnie, de kiharcolta a rövidítést. Hogy aztán ott már pontot se szerezzen (6:7, 0–7).

Az első szett csapkodó játéka után a másodikban a fogadók akarata érvényesült, Babosék 4:3-as vezetéséig hiába volt mindkét félnek két-két bréklabdája, senki nem rontott. 4:3-nál 0:40-nél három fogadóesélyhez jutottak Mladenovicék, elérhető közelségbe került tehát a szettért adogatás, de a Williams lányok innen is kiegyenlítettek.

5:4-nél fogadóként így is szettlabdához jutottak, de élni ezzel sem tudtak, és végül brék nélkül ismét eljutottak rövidítésig a felek. Hogy aztán ott gyorsan öt minibrék jöjjön… Williamsék 3–2-es előnyüknél elsőként hozták adogatásukat, így 4–2-vel fordultak a felek. De innentől már pontot sem vesztettek Babosék, és kiharcolták a döntő szettet (7:6, 7–4).

Ahol az első hat labdamenetet az amerikaiak nyerték meg, de így is Baboséké volt az első bréklabda, sajnos ezt nem sikerült kihasználni, Williamsék pedig egyből büntettek (1:3). Innentől pedig már nem volt visszaút, 1:4 után ismét elbukták adogatásukat Mladenovicék, az amerikai duó pedig kiszerválta a meccset (1:6).

forás: nemzetisport.hu

US OPEN, NEW YORK (38 251 760 dollár, kemény pálya)
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ:
S. Williams, V. Williams (amerikai)–Babos, Mladenovic (magyar, francia, 7.) 7:6, 6:7, 6:1

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Páros

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top