Connect with us

Cilic a US Open új királya!

ATP

Cilic a US Open új királya!

A horvát Marin Cilic győzelmével fejeződött be a US Open, miután a döntőben három sima szettben legyőzte a japán Nisikori Kej-t.

Az már az elődöntők után eldőlt, hogy a férfi egye döntőjét idén óriási meglepetésre két kisebb név, a japán Kei Nisikori és a horvát Marin Cilic vív meg. Tehát a 134. amerikai nyílt teniszbajnokságon új bajnokot avatnak.

Az idei szezonban sok komoly meglepetésnek lehettünk szemtanúi, a feltörekvő tehetségek rendesen elkezdték ráncigálni a nagy négyes bajszát, és abszolút benne volt a pakliban, hogy az egyik Grand Slam-tornán új nevet látunk majd a fináléban, azonban arra talán senki sem számított, hogy úgy fogunk nekimenni a döntőnek, hogy biztosan új bajnokot avatunk. Az idei US Open fináléjába ugyanis a japán Kei Nisikori és a horvát Marin Cilic jutott be, akik korábban soha nem játszottak még Grand Slam-döntőt, előbbi számára már az elődöntő is élete legnagyobb eredménye volt.

A GS-finálékban egyaránt újonc teniszezők külön versenyében előzőleg a 24 éves Nisikori vezetett 5-2-re, aki első ázsiaiként jutott a négy nagy verseny valamelyikének döntőjébe.

A mérkőzés Cilic remeklésével kezdődött, aki hamar brékelőnybe került, amit meg is tartott a játszma végéig.

A második szettben is a horvát dominált és szinte lekopírozta az elsőt, hiszen azt is 6:3-mal húzta be. És ha már ez a recept jól bevált, akkor nem szabad rajta változtatni. Ezt Cilic is így gondolta, mert a harmadik játszmában is folytatta remeklését, szórta az ászokat és a nyerő ütésekkel sem állt hadilábon, az eredménye pedig szintén egy 6:3-as szett és egy Grand Slam-győzelem lett.

A mérkőzést az döntötte el, hogy a horvát óriás mindhárom játszmában jól adogatott, míg Nisikori feszültebben, görcsösebben és leginkább fáradtabban teniszezett.

Érdekes, hogy 40 éve először fordult elő a US Openen, hogy a férfi döntő vesztese egy szettben sem nyer négy játékot. Legutóbb a 2005-ös Australian Open fináléjában akadt példa arra, hogy Novak Djokovic, Roger Federer vagy Rafael Nadal nélkül rendeztek GS-döntőt.

Az alig kétórás csatában 17 ászt ütő 198 centis horvát – aki tavaly négy hónapos doppingeltiltása miatt nem vehetett részt a US Openen – a trófea mellé hárommillió dollárt kapott.

„Ez a kemény munka eredménye, amelyet az elmúlt években és főleg tavaly elvégeztem” – mondta a 25 éves Cilic, aki a tizenhatodikról a kilencedik helyre ugrik az ATP-világranglistán, és egy évtizede az első férfi játékos, aki top 10-en kívüliként Grand Slam-tornát nyert.

A legutóbbi horvát, aki GS-fináléba jutott, éppen Cilic edzője, a 2001-ben wimbledoni bajnok Goran Ivanisevic volt.

Győzelmével Cilic a legfrissebb világranglistán a 12. helyre lép előre, míg Nisikori a 8.-ra.

 

 

NEW YORK, US OPEN, GRAND SLAM TORNA (38 251 760 dollár, kemény pálya)

FÉRFI EGYES, DÖNTŐ:
Cilic (horvát, 14.)-Nisikori (japán, 10.) 6:3, 6:3, 6:3

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top