Connect with us

Federer meccslabdákat hárítva verte Monfilst

ATP

Federer meccslabdákat hárítva verte Monfilst

Hatalmas csatában, hosszú és sikeres karrierje egyik legnagyobb mérkőzésén két szett hátrányból, két meccslabdáról nyert és jutott a US Open elődöntőjébe Roger Federer Gaël Monfils ellen, s készülhet a Marin Cilic elleni folytatásra.

Federer 2011 óta először jutott be US Open elődöntőjébe, pedig úgy tűnt, még várnia kell.

Monfils ugyanis remekül kezdett, az első szettben alapvonaljátékban kihasználta a svájci hibáit, brékkel 3:2-es előnyhöz jutott, és meg is tartotta előnyét. A második szettben Federer hiába próbálkozott, nem tudott rájönni, hogyan zökkenthetné ki a franciát, akit még bokaficama sem lassított le. A második szettet 6:3-ra nyerte meg Federer 25. ki nem kényszerített hibájával.

A harmadik játszma brékváltással indult, de Federer rájött a nyerő taktikára: a hálóhoz felfutva röptézett, s miután ez a fajta játéka egyre pontosabbá vált, sikerült leszívnia Monfils energiáját. A svájcit feldobta a lehetőség, nem kegyelmezett, Monfils a torna során először szettet veszített.

A negyedik elején Federer elvette Monfils adogatását, de a francia visszabrékelt, és 5:4-es vezetésénél, Federer szervájánál két svájci hiba után két meccslabdához jutott. Ám Federer mindkettőt hárította tenyeresével, aztán egy nyerő adogatással majd egy rövid tenyeressel behúzta a játékot. Monfils a nagy lehetőség elszalasztása után a saját adogatása során két kettős hibát is vétett, Federeré lett a játék, majd a szett is.

Ezzel vége lett a meccsnek, hiszen Federer a döntő játszmában pillanatok alatt elhúzott 5:1-re, innen pedig nem volt visszaút. A meccs három óra 20 percen át tartott.
„Nem éreztem úgy, hogy Gaël közel jár a győzelemhez, de amikor két meccslabdája volt, nem volt kényelmes a helyzetem – mondta Federer a meccs után. – Csak arra figyeltem, hogy küzdjek minden pontért, és több könnyű ütést ne hibázzak el.”

forrás: nemzetisport.hu

NEW YORK, US OPEN, GRAND SLAM TORNA (38 251 760 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Federer (svájci, 2.)–Monfils (francia, 20.) 4:6, 3:6, 6:4, 7:5, 6:2

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top