Connect with us

Murray Bécsben nyerte 30. trófáját

ATP

Murray Bécsben nyerte 30. trófáját

A bécsi fférfi tenisztornát a kétszeres Grand Slam-tornagyőztes brit Andy Murray nyerte, miután hátrányból fordított a spanyol David Ferrer ellen.A két játékos 14. alkalommal mérte össze erejét, eddig minimális brit fölény (7–6) volt a párharcban, kemény pályán viszont nagyobb (6–2), igaz, a legutóbb épp a spanyol diadalmaskodott.

A kezdés után úgy tűnt, hogy ezúttal is Ferrer örülhet, az első szettben egy gyors brékváltás után 6:5-ös előnyénél fogadóként jutott három szettlabdához, és a harmadikkal már élt is.

A második felvonásban Murray óriásit küzdve behúzta az adogatását, majd egyből elvette Ferrerét, és 0:40-ről megfordította sajátját, így 3:1-re ellépett. 4:2-nél ráadásul ismét sikeres fogadójátékot mutatott be, 6:2-vel egyenlített.

A harmadik felvonásban aztán átment adok-kapokba a mérkőzés, sorra jöttek a brékek, viszont mivel Ferrer kétszer is hozta az adogatását, 5:3-nál a győzelemért szerválhatott. Innentől viszont összesen csak három labdamenetet nyert meg, így Murray 7:5-re fordított, és karrierje 30. tornagyőzelmét aratta, az aktív játékosok közül Roger Federer (81), Rafael Nadal (64), Novak Djokovics (45) és Leyton Hewitt (30) után ötödikként elérve ezt a mérföldkövet.

forrás: nemzetisport.hu

BÉCS, ATP 260-ES TORNA (521 405 euró, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ:
Murray (brit, 2.)–Ferrer (spanyol, 1.) 5:7, 6:2, 7:5

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top