Connect with us

Wozniacki lefutotta a maratont

Bulvár

Wozniacki lefutotta a maratont

Caroline Wozniacki amatőr viszonylatban hihetetlenül jó idő, 3:26:33 óra alatt teljesítette a New York Marathon 42 kilométeres távját.

Az egykori világelső teniszezőnél egy órával ért el jobbat a női győztes, a kenyai Mary Keitany.

A csinos dán teniszező nem saját maga reklámozására használta fel a csípős, novemberi hidegben rendezett futóversenyt, hiszen a Team For Kids csoport nevében hátrányos helyzetű gyermek számára gyűjtött adományokat, és ő is mintegy 20 millió forintnyi összeggel támogatta az alapítványt. – Ez volt életem a legkeményebb állóképességi vizsgája – nyilatkozta a világranglistán jelenleg nyolcadik helyen álló játékos. – A teniszpályán mindig tudom, mire számíthatok, ez azonban teljesen más volt.

A célban egyébként Serena Williams könnyek között fogadta a boldogan, de fáradtan beérkező Wozniackit. A világelső amerikai egyébként később a twitteren megkérdezte önmagától és a világtól: „Normális dolog sírni, amikor célba érkezik a valaki a maratonon? Caroline, nagyon büszke vagyok rád.”

A világ legjobb kosárlabdázói közül is elindultak néhányan, az NBA-váltóban 24-en vágtak neki, az első öt kilométert Adam Silver főigazgató vállalta magára, aki 2002-ben és 2010-ben már lefutotta a teljes távot. A 4 óra 48 perc alatt beérkező stafétában helyet kapott a Hírességek Csarnokába beválasztott Chris Mullin és Nate Archibald, a célbe pedig a nyolcszoros All Star-válogatottDikembe Mutombo volt.

A világ talán leghíresebb maratoni versenyén egyébként 37 ezer főben korlátozzák az indulók létszámát.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Bulvár

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top