Connect with us

Djokovics visszavágott és döntős

ATP

Djokovics visszavágott és döntős

A világelső Novak Djokovics lesz az ellenfele Andy Murraynak az Australian Open fináléjában, miután öt játszmában legyőzte a címvédő Stanislas Wawrinkát.

A mérkőzés előtti mérlegük 16–3 volt Djokovics javára, de a tavalyi Australian Open negyeddöntőjében Wawrinka nyert, és aztán meg sem állt első Grand Slam-trófeájáig.

Ahogy egy évvel ezelőtt, most is a szerbé lett az első játszma, miután 4:3-as hátrányban egyből visszavette elbukott adogatójátékát, majd a tie-breakben csupán egy pontot veszített.

A második szettben Wawrinka egy, Djokovics két bréklabához jutott, ám a kevesebb ezúttal több volt, a svájci tudott élni a lehetőséggel, ezzel egyenlített.

A harmadik játszmában egy-egy korai brék után fej fej mellett haladtak a felek, a rövidítésig azonban nem jutottak el, ugyanis Djokovics 5:4-es vezetésénél Wawrinka megingott az adogatójátékában.
Ez benne maradhatott a svájci fejében, ugyanis a következő szettben gyorsan 2:0-s hátrányba került, de összeszedte magát, egyből visszabrékelt, és teniszén nagyot javítva kiharcolta a döntő szettet. Írhatnánk, hogy a szokásos döntő szettet, hiszen ugyanitt 2013-ban 1:6, 7:5, 6:4, 6:7, 12:10-re nyert Djokovics, 2014-ben pedig 2:6, 6:4, 6:2, 3:6, 9:7-re Wawrinka.

A szerb rögtön az első játékban bajba kerülhetett volna, de ha nehezen is, hozni tudta az adogatójátékát. Ettől aztán annyira lendületbe jött, hogy „pillanatok” alatt elhúzott 5:0-ra, majd harmadszor is elvette a teljesen széteső svájci szerváját.

Vasárnap tehát harcba szállhat ötödik Australian Open-győzelméért (korábbi döntőit mint megnyerte az év első Grand Slam-tornáján), ellenfele az eddigi mindhárom melbourne-i fináléját elbukó Andy Murray lesz.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (40 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ:
Djokovics (szerb, 1.)–Wawrinka (svájci, 4.) 7:6, 3:6, 6:4, 4:6, 6:0

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top