Connect with us

Sima győzelemmel kezdtek Babosék

Páros

Sima győzelemmel kezdtek Babosék

Babos Tímea a francia Kristina Mladenovic oldalán bejutott a női páros második fordulójába a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A tizedik helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős 6:1, 6:3-ra megverte a Bojana Jovanovszki, Katarzyna Piter szerb, lengyel duót.

A magyar lány és francia partnere az első játszmát 23 perc alatt könnyedén megnyerték, adogatóként ekkor csak két pontot vesztettek, fogadóként pedig rendre borsot törtek ellenfelük orra alá.

A második szettben már hosszabb játékokat láthatott a közönség. Babosék rögtön a játszma elején brékhátrányba kerültek, de 0:2 után fordítottak, és 5:3-nál fogadóként kihasználták második meccslabdájukat – igaz, 5:2-nél adogatóként is lezárhatták volna a mérkőzést.

Babosék győzelme a statisztikák alapján megérdemeltnek mondható, hiszen hét nyerőt és csak egy ki nem kényszerített hibát ütöttek – a másik oldalon ez a két adat egy, illetve négy –, míg összességében 28 labdamenettel nyertek meg többet, mint a szerb, lengyel duó.

A tizedik kiemelt magyar, francia párosra a második körben a Bethanie Mattek-Sands, Lucie Safárová amerikai, cseh duó vár.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (40 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ:
Babos Tímea, Mladenovic (magyar, francia, 10.)–Jovanovszki, Piter (szerb, lengyel) 6:1, 6:3

Kommentek

Több innen: Páros

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top