Connect with us

Babos feljutott a monterreyi főtáblára

Egyéni

Babos feljutott a monterreyi főtáblára

Feljutott a 32-es főtáblára Babos Tímea a mexikói Monterreyben zajló 500 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán, miután a selejtező harmadik, utolsó fordulójában három játszmában legyőzte az ukrán Katerina Bondarenkót.

A két játékos korábban csak egyszer találkozott egymással, idén február elején, amikor Bondarenko nyert három szettben az antwerpeni torna selejtezőjében. Két játszma ezúttal sem volt elég a döntésre.

Az elsőben sokáig egyikük sem tudta elvenni a másik adogatását, végül ez Babosnak sikerült.

A második játszmában két bréklabdáját már ki tudta használni a 28 éves ukrán, és viszonylag gyorsan egyenlített. A döntő szettben Babos 4:3-nál brékelt, így a mérkőzésért szerválhatott, ám nem járt sikerrel. A győzelme azonban csak csúszott kicsit, nem maradt el, hiszen a következő fogadógém ismét az övé lett.

Babos tehát a főtáblán folytathatja a küzdelmeket azon a versenyen, amelyet 2012-ben egyesben, 2013-ban pedig párosban nyert meg. A következő ellenfele a spanyol Sílvia Soler-Espinosa lesz, aki a 62. helyen áll a világranglistán. A mérkőzést még ma megrendezik, sokat tehát nem pihenhet a magyar játékos. Azért sűrűsödött ennyire össze a program, mert a hétfői mérkőzéseket a rossz időjárás miatt keddre halasztották.

MONTERREY, WTA-TORNA  (500 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ:
Babos (magyar)–K. Bondarenko (ukrán) 7:5, 2:6, 6:4

EGYES, 1. FORDULÓ:
Curenko (ukrán)–Rogers (amerikai) 6:2, 6:0
Larsson (svéd)–Bertens (holland) 6:3, 6:2

Kommentek

Több innen: Egyéni

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top