Tenisz Blog
A nap híre

Davis-kupa: Meccslabdákról győztek Fucsovicsék!

A Fucsovics Márton, Gödry Levente duó ötórás csatában 7:6, 3:6, 4:6, 7:6, 8:6-ra legyőzte a Radu Albot, Andrei Ciumac moldovai párost a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjában, így Magyarország 2:1-re vezet összesítésben.

Vezettünk a tie-brékben megnyert első felvonás után, ám a másodikban 4:3-as előnyüknél brékeltek a moldovaiak, majd ki is szerválták a játszmát.

A harmadik szettben szintén a legrosszabbkor bukták el adogatásukat Fucsovicsék, a negyedik fogadóeséllyel már éltek Alboték 4:4-nél, és szintén egyből lezárták a felvonást.

A negyedik szettben viszont 4:5-nél összejött a visszabrék, de a rövidítésben így is meccslabdához jutott az ellenfél – ezzel szerencsére nem élt, Gödryék pedig döntő szettre mentették az összecsapást.

Parádés kezdés és két brék után 3:0-ra állt a magyar duó, hogy aztán négy játékot nyerjenek sorozatban a moldovaiak (3:4). Innentől Fucsovicsék futottak az eredmény után, és újabb meccslabdát kellett hárítaniuk, de ezt is sikerrel megtették, egyenlítettek (5:5), majd 6:6-nál elvették a moldovaiak adogatását, és meg is nyerték a meccset valamivel több mint öt óra alatt!

forrás: nemzetisport.hu / fotó: origo.hu

DAVIS-KUPA
EURO-AFRIKAI ZÓNA, II-ES CSOPORT:
Magyarország–Moldova 2–1 – két nap után
Fucsovics Márton, Gödry Levente–Radu Albot, Andrei Ciumac 7:6, 3:6, 4:6, 7:6, 8:6

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK:
Fucsovics Márton–Andrei Ciumac 6:0, 6:2, 6:3
Borsos Gábor–Radu Albot 3:6, 2:6, 5:7

Hirdetés