Connect with us

Davis Kupa: 1:1-re állunk Boszniával az első nap után

Davis Kupa

Davis Kupa: 1:1-re állunk Boszniával az első nap után

Az első nap után 1-1-re áll a magyar-bosnyák teniszmérkőzés Siófokon a Davis Kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjának 2. fordulójában, miután Fucsovics Márton öt játszmában legyőzte Tomislav Brkicet, majd a második pénteki egyesben Mirza Basic legyőzte Nagy Pétert.

Az óriási hőségben rendezett első mérkőzésen remekül kezdett a világranglistán 185. Fucsovics, könnyedén elhúzott 2-0-ra. A magyar játékos a nagy melegben kicsit elfáradt, ezt jól használta ki riválisa, és szépített. A negyedik szettben Fucsovics már 4:1-re vezetett, de megint hullámvölgybe került, és a bosnyák ellenfél egyenlített.

Bátran kezdett a világranglistán 786. Nagy, és megnyerte az első játszmát. A folytatás azonban a rangsorban 192. Basicé volt, aki végül négy szettben diadalmaskodott.

Szombaton 11.30-tól rendezik a párost, amelyben a Fucsovics, Gödry Levente duó ellenfele a Basic, Amer Delic kettős lesz. Delic a vendégek kapitánya is egyben. A vasárnapi zárónapon következnek a további egyes találkozók Fucsovics-Basic, Nagy-Brkic párosításban.

A párharc a Davis Kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjában zajlik. A magyar csapat az első fordulóban, márciusban 4-1-re nyert Moldova együttese ellen Győrben. Ha a bosnyákokat is sikerül megvernie, akkor szeptemberben már a zóna I-es csoportjába való feljutásért küzdhet meg Luxemburg vagy Bulgária ellen.

forrás és fotó: MTI

DAVIS-KUPA
Euro-afrikai zóna II-es csoport, 2. forduló
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 1–1
Nagy Péter-Mirza Basic 6:4, 4:6, 3:6, 3:6
Fucsovics Márton-Tomislav Brkic 6:2, 6:3, 3:6, 4:6, 6:3

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...
Kommentek

Több innen: Davis Kupa

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top