Tenisz Blog

Davis Kupa: Érik a brit-argentin döntő

Andy és Jamie Murray hatalmas csatában, 4 órányi játék után döntő szettben legyőzte a Sam Groth, Lleyton Hewitt ausztrál kettőst, így karnyújtásnyira került a britek számára a Davis-kupa-finálébeli szereplés.

Pedig nem indult rosszul a mérkőzés az ausztrálok számára, hiszen az első szettben 2:2-nél elvették a Murray testvérek adogatását, 5:4-nél pedig három bréklabdát hárítva hozták a saját szervajátékukat (4:6).

A második játszmában szintén egy brék született, ekkor viszont a britek örülhettek, igaz, úgy tűnt, nem sokáig, hiszen a harmadik felvonásban 4:1-re elléptek Hewitték. Hogy onnantól kezdve játékot se nyerjenek a szettben (6:3, 6:4).

Az igazi dráma a negyedik szettben kezdett alakulni, amikor gyors brékváltás után 5:4-es ausztrál előnynél 0:40-nel kezdtek Murrayék. A három játszmalabdát viszont egyaránt hárították, sőt egyből el is vették ellenfelük adogatását, így már a meccs megnyeréséért szerválhattak. Sikertelenül (6:6).

A rövidítésben finoman szólva sem az adogatók fölénye érvényesült, három-három minibrék után 6–5-nél meccslabdához jutottak a britek. Ekkor azonban az ausztrálok sorozatban három labdamenetet nyertek meg, és egyenlítettek (6:7, 6–8).

A döntő szettben a britek kezdtek jobban, de 3:3-nál egyenlítettek az ausztrálok, akik 4:5-nél viszont már nem tudták kiszerválni a folytatást.

A britek tehát nyertek, és ha a holnapi két egyesből csak egyet is hoznak, bejutnak a fináléba. Ha ez így lesz, és az ausztrálok nem változtatnak az egyesek felállásán, akkor a korábbi világelső és hatalmas fordításairól elhíresült Lleyton Hewitt igazán stílusosan búcsúzna a válogatottól is – korábban Wimbledonban és a US Openen is ötszettes küzdelemben búcsúzott az Australian Openen hazájában jövőre még elinduló teniszező.

DAVIS-KUPA, ELŐDÖNTŐ
NAGY-BRITANNIA–AUSZTRÁLIA 2–1 (Glasgow, kemény pálya)
Andy Murray, Jamie Murray–Sam Groth, Lleyton Hewitt 4:6, 6:3, 6:4, 6:7, 6:4
PÉNTEKEN
Andy Murray–Thanasi Kokkinakis 6:3, 6:0, 6:3
Dan Evans–Bernard Tomic 3:6, 6:7, 7:6, 4:6

BELGIUM–ARGENTÍNA (5.) 1–2 (Brüsszel, kemény pálya)
Ruben Bemelmans, Steve Darcis–Carlos Berlocq, Leonardo Mayer 2:6, 6:7, 7:5, 6:7
PÉNTEKEN
David Goffin–Federico Delbonis 7:5, 7:6, 6:3
Steve Darcis–Leonardo Mayer 6:7, 6:7, 6:4, 3:6