Connect with us

Ivanovic hamar kiesett

Egyéni

Ivanovic hamar kiesett

A hetedik helyen kiemelt Ana Ivanovics már a US Open első fordulójában kiesett. A korábbi világelső szerb teniszezőt a szlovák Dominika Cibulková győzte le három szettben.

A korábbi női világelső Ana Ivanovics a Roland Garrost 2008-ban megnyerte, az Australian Openen ugyanebben az évben döntőt játszott, míg 2007-ben Wimbledonban elődöntős volt. A US Openen a legjobb eredménye a negyeddöntő volt, és ezt az idén sem szárnyalja túl, miután három szettben kikapott Dominika Cibulkovától.

Ivanovics után Karolína Plísková és Carla Suárez-Navarro is kiesett, míg Marija Sarapova még vasárnap visszalépett, így Serena Williams ágán az amerikai világelsőn kívül nem maradt top 10-es kiemelt.

Serena Williams egyébként mindössze öt pontot veszített Vitalija Gyjacsenko ellen, az orosz 6:0, 2:0-nál feladta az egyoldalú küzdelmet.
Jó formában van Kristina Mladenovic (Babos Tímea párostársa), erről tanúskodik legalábbis, hogy két játszmában elintézte a 2004-es győztest, a 30. kiemelt Szvetlana Kuznyecovát. A szerbek másik korábbi világelsője, Jelena Jankovics követte Ivanovics példáját, és döntő szettben kikapott a 18 éves francia tehetségtől, a világranglista-128. Océane Dodintől.

US OPEN, GRAND SLAM TORNA (42 300 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ:
S. Williams (amerikai, 1.)–Gyjacsenko (orosz) 6:0, 2:0-nál Gyjacsenko feladta
Bertens (holland)–Lucic-Baroni (horvát) 3:6, 6:4, 6:2
Mattek (amerikai)–Kozlova (ukrán) 6:4, 6:3
Vandeweghe (amerikai)–Stephens (amerikai, 29.) 6:4, 6:3
Keys (amerikai, 19.)–Koukalová (cseh) 6:2, 6:4
Smitková (cseh)–Mitu (román) 7:6, 6:2
Linette (lengyel)–U. Radwanska (lengyel) 7:6, 6:1
A. Radwanska (lengyel, 15.)–Siniaková (cseh) 6:2, 6:3
Bencic (svájci, 12.)–Karatancseva (bolgár) 6:1, 6:2
Doi (japán)–Hantuchová (szlovák) 6:3, 6:3
Falconi (amerikai)–Crawford (amerikai) 6:4, 6:2
V. Williams (amerikai, 23.)–Puig (Puerto Ricó-i) 6:4, 6:7, 6:3
Pavljucsenkova (orosz, 31.)–Rybariková (szlovák) 6:4, 7:5
Kontaveit (észt)–Dellacqua (ausztrál) 7:5, 6:2
Brengle (amerikai)–Cseng Szaj-szaj (kínai) 6:2, 5:7, 7:5
Tatishvili (amerikai)–Ka. Plísková (cseh, 8.) 6:2, 6:1
Kaszatkina (orosz)–Gavrilova (ausztrál) 6:2, 4:6, 7:5
Konjuh (horvát)–Maria (német) 6:4, 6:4
Jovanovszki (szerb)–Arruabarrena-Vecino (spanyol) 6:2, 6:2
Mladenovic (francia)–Kuznyecova (orosz, 30.) 6:3, 7:5
Szvitolina (ukrán, 17.)–Kulicskova (orosz) 6:1, 6:4
Kanepi (észt)–Friedsam (német) 6:1, 6:1
Davis (amerikai)–Watson (brit) 7:6, 7:6
Makarova (orosz, 13.)–Pereira (brazil) 6:3, 6:3
Allertová (cseh)–Suárez-Navarro (spanyol, 10.) 6:1, 7:6
Vinci (olasz)–V. King (amerikai) 6:4, 6:4
Duque Marino (kolumbiai)–Kenin (amerikai) 6:3, 6:1
Dodin (francia)–Jankovics (szerb, 21.) 2:6, 7:5, 6:3
Bouchard (kanadai, 25.)–Riske (amerikai) 6:4, 6:3
Hercog (szlovén)–Dijasz (kazah) 6:2, 7:5
Pegula (amerikai)–Van Uytvanck (belga) 7:5, 6:3
Cibulková (szlovák)–Ivanovics (szerb, 7.) 6:3, 3:6, 6:3

Kommentek

Több innen: Egyéni

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top