Connect with us

Babos a negyeddöntőbe jutott

Egyéni

Babos a negyeddöntőbe jutott

Babos Tímea két játszmában legyőzte a negyedik helyen kiemelt román Monica Niculescut az 500 ezer dollár összdíjazású sencseni keménypályás női tenisztornán, és bejutott a negyeddöntőbe.

A világranglistán 70. Babos simán hozta az első szettet, majd a folytatásban gyorsan elvette Niculescu (39.) adogatását, és végül egy óra 41 perc alatt diadalmaskodott.

„Nehéz mérkőzés volt, rengeteg hosszú labdamenettel. Ami különösen széppé teszi ezt a sikert, hogy szinte akárhányszor jött egy nehezebb pillanat, akkor én játszottam jobban. Igazi mentális győzelem amellett, hogy nagyon jól is játszottam” – nyilatkozta honlapján a 22 éves Babos, hozzátéve, Niculescu érdekes ellenfél, rendkívül speciális játékkal. A mérkőzés ezért megfontolt taktikát igényelt, s örül, hogy edzőjével, Thomas Drouet-val ezt sikerült megbeszélni.

Babos a következő fordulóban a hatodikként rangsorolt Eugenie Bouchard-ral találkozik, miután a kanadai könnyedén legyőzte a selejtezőből érkező amerikai Nicole Gibbst.

A negyeddöntőben:
A. Radwanska (lengyel, 1.)–Vang Csiang (kínai)
Friedsam (német)–Siniaková (cseh)
Bouchard (kanadai, 6.)–Babos (magyar)
Riske (amerikai)–Kontaveit (észt).

SENCSEN, WTA-TORNA (426 750 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ:
A. Radwanska (lengyel, 1.)–Csang Suaj (kínai) 6:1, 7:5
Vang Csiang (kínai)–V. King (amerikai) 7:6, 6:3
Friedsam (német)–Begu (román, 3.) 7:5, 3:2-nél Begu feladta
Siniaková (cseh)–Dijasz (kazah, 7.) 6:0, 6:4
Bouchard (kanadai, 6.)–Gibbs (amerikai) 6:4, 6:2
Babos (magyar)–Niculescu (román, 4.) 6:1, 6:4
Riske (amerikai)–Hszie Szu-vej (tajvani) 3:6, 7:5, 6:1
Kontaveit (észt)–Cseng Szaj-szaj (kínai) 6:1, 6:2

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top