Connect with us

Babos Tímeáék kikaptak a döntőben

Páros

Babos Tímeáék kikaptak a döntőben

A Miami női tenisztorna páros versenyének döntőjében a Babos Tímea – Jaroszlava Svedová páros két szettes vereséget szenvedett a Bethanie Mattek-Sands – Lucie Safarova kettős ellen.

„Azt gondolom, hogy nagyon-nagyon jó két hetet zártam Miamiban. Ennek örülök! Sajnos a mai meccs nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna. Az ellenfél sokkal agresszívabban játszott, azt megérdemelten nyerte a tornát. Nyilván nagyon-nagyon jó és összeszokott páros, nekünk még van időnk erre. De ez az első két közös verseny abszolút pozitív volt, várom a folytatást. A következő egy-két nap nem lesz egyszerű, hiszen hétfőn utazok Katowicébe egy elég hosszú úton. Kedden érkezek, szerdán pedig már játék van. Ezt a versenyt még megpróbálom, aztán leállok egy picit. Megpróbálok jól felkészülni a salakos szezonra! Szeretném megköszönni Mindenkinek az elmúlt hetek Drukkolását! Még egy verseny, aztán egy kis pihenő. Nagyon jó emlékekkel térhetek vissza Európába és mehetek el Miamiból. Köszönöm még egyszer!” – nyilatkozta Babos Tímea a .

A mérkőzés 1 óra 22 percig tartott.

Timi harmadszor játszott Svedova oldalán: 2013-ban Taskentben tornagyőztes volt a duó, legutóbb Indian Wellsben pedig az elődöntőig jutott. Utóbbi tornán éppen Mattek-Sands és akkori társa, Coco Vandeweghe búcsúztatta a magyar-kazah kettőst, majd meg is nyerte a versenyt. A Mattek-Sands – Safarova páros tavaly az Australian Openen és a Roland Garroson is bajnok lett. Az amerikai játékos 3., míg cseh partnere 8. helyen áll a világranglistán.

A Miami Open 43 perces első játszmájában 2:2-ig együtt haladt a két duó. Timi és Svedova a második gémben 2 bréklabdát hárított. Sajnos a hatodik játékban az ellenfél 40-15-re elhúzott fogadóként, majd a harmadik esélyt már ki is használta. A magyar-kazah duó ezután brékelt 15-re, de pár perccel később adogatóként csak egy labdamenetet nyert. Mattek-Sands és Safarova 5:3 után 30-ra szerválta ki a játszmát, a második szettlabdát értékesítette.

A második felvonás is több fordulatot hozott, sajnos a végén a 3. helyen kiemelt kettős örülhetett. Az amerikai-cseh kettős 1:1 után kétszer, míg Timi és Svedova egyszer brékelt. A magyar-kazah duó 2:4-ről még feljött 4:4-re, de ekkor ismét elveszítette adogatását. Ezúttal 30-ra nyerte el ellenfele adogatását a 3. helyen kiemelt páros. A végén Mattek-Sands és Safarova nagyon figyelt a szervájára és 5:4 után 15-re nyerte a gémet. Ezzel pedig befejeződött a Miami Open döntője.

forrás: babostimea.hu

MIAMI, WTA-TORNA (6 134 605 dollár, kemény pálya)
PÁROS, DÖNTŐ:
Bethanie Mattek-Sands, Lucie Safarova (amerikai, cseh, 3.)–Babos Tímea, Jaroszlava Svedova (magyar, kazah, 4.) 6:3, 6:4

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Páros

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top