Tenisz Blog
A nap híre

Thiem hatalmas meccsen verte Federert

Az osztrák Dominic Thiem meglepetésre legyőzte a korábbi világelső svájci Roger Federert a 624 ezer euró (194 millió forint) összdíjazású stuttgarti füves pályás férfi tenisztorna szombati, első elődöntőjében.

Az első helyen kiemelt, világranglistán harmadik svájci klasszis oktatott a nyitó szettben (6:3), de a folytatásban elhúzott az oszták reménység, és ebből őrült meccs kerekedett. Thiem már 5:0-ra vezetett, innen jött vissza Federer, kiharcolva aztán a tie breaket, ahol két meccslabdát is elszórva bukott el 9-7-re. Az esőszünetekkel tarkított döntő felvonásban két gémben is dupla bréklabdáig jutott a bázeli, mégis Thiem volt az, aki először elvette ellenfele adogatását a hetedik játékban, és innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

A 22 éves osztrák – aki a múlt heti Roland-Garros-elődöntőig tartó meneteléssel felkapaszkodott a top tízbe a világranglistán – idei ötödik, összesen a kilencedig ATP-fináléját játszhatja vasárnap (az elsőt füvön).

Thiem egymás után másodszor verte Federert, hiszen májusban salakon is jobbnak bizonyult ellene a római Mastersen (7:6, 6:4).

forrás: sport365.hu / fotó: skysports.com

STUTTGART, ATP 250-ES TORNA
ELŐDÖNTŐ:
Thiem (osztrák, 3.)-Federer (svájci, 1.) 3:6, 7:6 (9-7), 6:4
Kohlschreiber (német, 7.)-Del Potro (argentin) 6:3, 6:4

Hirdetés