Connect with us

Djokovic-Wawrinka döntő lesz a US Open-en

ATP

Djokovic-Wawrinka döntő lesz a US Open-en

A címvédő szerb Novak Djokovic és a svájci Stan Wawrinka jutott be a férfi egyes döntőjébe az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A 2011-ben és tavaly is diadalmaskodó Djokovicsnak eddig hatalmas szerencséje volt az ellenfelekkel – hárman is sérülés miatt feladták ellene a küzdelmet -, és úgy tűnt, hogy Monfilst is hamar le fogja rendezni.

A szerb az első két szettben mindössze öt játékot veszített, és Monfils elképesztően megszenvedett ellene, gyakorlatilag alig mozogva, a labdát inkább simogatva, mint megütve.

A harmadik szettben viszont mindenkit, így a világelsőt is meglepte, hogy visszatért belé az élet, és egymás után öt gémet, így a szettet is behúzta.

A szerb a negyedik játszmában többször is ápolást kért – a bal vállát fájlalta -, de Monfils se volt jobb állapotban, gyakorlatilag minden adandó alkalommal összegörnyedt, egy szünetben még a kólába is beleivott.

A strapát végül Djokovics bírta jobban – akinek a végén a jobb vállát is kezelni kellett -, a meccslabda pedig egy szoborszerűen megdermedő Monfils mellett ment el, a francia annyira elfáradt.

,,Párás volt az idő, azt hiszem, mindketten ez volt, amire gondoltunk” – mondta Djokovics. ,,A körülmények nagyon különböztek a torna eddigi időjárásától, mindkettőnk nagyon megszenvedett vele” – modta a címvédő.

Djokovics így bejutott a döntőbe, ahol a magyar idő szerint éjjel rendezett Wawrinka – Nisikori párharc győztese lesz az ellenfele.

A harmadik helyen kiemelt svájci Wawrinka a hatodikként rangsorolt japán Nisikori Kejt győzte le négy szettben a második pénteki elődöntőben.

Az első szettben az ázsiai teniszező 2:2 után elvette ellenfele szerváját, és előnyét rendkívül fegyelmezett játékkal a végéig megtartotta. A második szett legelején Wawrinka ugyancsak elveszítette az adogatójátékát, amit azonban kisvártatva visszavett. A továbbra is rendkívül szoros küzdelemben Nisikorinak több bréklabdája is volt, majd 5:5-nél játszmalabdát kellett hárítania, és végül nem is tudta megakadályozni az egyenlítést.

A folytatásban Wawrinka 4:1-es vezetése után 4:4 lett az állás, ám a hajrában a svájci ismét megnyerte riválisa szervajátékát, a negyedik játszma pedig csak 3:2-ig alakult szorosan. Az európai teniszező tíz ásszal és nyolc kettős hibával, Nisikori három nyerő szervával és hat dupla rontással zárt.

Wawrinka harmadszor jutott döntőbe Grand Slam-tornán, és az előző két alkalommal meg is nyerte: 2014-ben Rafael Nadalt győzte le Melbourne-ben, tavaly pedig Novak Djokovicot Párizsban. A US Openen ez volt a harmadik elődöntője, és az első, amelyen győzelmet ünnepelhetett.

US OPEN
férfi egyes, elődöntő:
Djokovic (szerb, 1.)-Monfils (francia, 10.) 6:3, 6:2, 3:6, 6:2
Wawrinka (svájci, 3.)-Nisikori (japán, 6.) 4:6, 7:5, 6:4, 6:2

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top