Connect with us

Babos a negyeddöntőben búcsúzott

Egyéni

Babos a negyeddöntőben búcsúzott

A kilencedik helyen kiemelt Babos Tímea a negyeddöntőben kikapott Szvetlana Kuznyecovától a moszkvai keménypályás tenisztorna 824 ezer dollár (230 millió forint) összdíjazású női versenyében.

A világranglistán 26. magyar játékos a viadal honlapja szerint bő két és fél óra alatt, három játszmában maradt alul az első helyen kiemelt orosz teniszezővel szemben.

Az 52 percig tartó első szettben 5:5-ig együtt haladtak a felek, majd Babos elvesztette adogatását, Kuznyecova pedig hozta az övét, így előnybe került.

A másodikban jól kezdett a magyar játékos, 2:0-ra ellépett, de nem tudta ezt kihasználni, Kuznyecova gyorsan egyenlített. 6:6 után jöhetett a rövidítés, amelyben Babos volt a jobb, nyert 7-2-re, így 56 perc alatt egyenlített.

A döntő játszmában Kuznyecova 3:0-ra elhúzott, Babos visszajött 3:2-re, ám ekkor már fájlalta a lábát és ápolni kellett. A kényszerszünet után a magyar teniszező elveszítette adogatójátékát, és innen már nem volt visszaút: Kuznyecova átvette a játék irányítását, 44 perc alatt 6:2-re nyerte a szettet, és így a mérkőzést is.

„Sajnos összejött az, ami minden sportoló rémálma, a sérülés. Sajnálom, mert úgy érzem, volt esélyem a győzelemre. Egészségesen még jól is játszottam” – idézi a honlapja Babost. Hozzátette: a második szettben, 6:5 után húzódott meg a lába. Innentől kezdve arra összpontosít, hogy teljesen felépüljön a szingapúri WTA-világbajnokságra.

forrás: MTI

MOSZKVA, WTA-TORNA (824 ezer dollár összdíjazás, kemény pálya)
női egyes, negyeddöntő:
Szvetlana Kuznyecova – Babos Tímea 7:5, 6:7 (2-7), 6:2

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top