Tenisz Blog

Az első nap után 1:1 a Davis-kupa-döntőn

Az első nap után 1-1-re áll a Horvátország-Argentína tenisz Davis-kupa-döntő.

Az első meccsen a hazai közönség előtt játszó Marin Cilic az első és a második szettet is megnyerte, Federico Delbonis azonban egyenlíteni tudott, de az ötödik felvonás ismét a horvát teniszező sikerét hozta.

A világranglista hatodik helyén álló Cilic 17 ászt szervált a 3 óra 40 percig tartó meccsen, Delbonis négyet.

A mérkőzést a helyszínen tekintette meg az argentin labdarúgó-legenda, Diego Maradona is, akit honfitársai részéről üdvrivalgás fogadott a 15 ezres Zagreb Arenában. Az egykori világbajnok a VIP-páholyban foglalt helyet, de a szurkolók kérésére többször is összeállt velük egy-egy közös fényképre.

A második találkozón az olimpiai ezüstérmes Juan Martin del Potro a világranglista huszadik helyén álló Ivo Karlovicot győzte le.

A horvát óriás 35 ászt ütött a 3 óra 25 perces mérkőzésen, ellenfele 15 alkalommal szervált védhetetlenül, ám Del Potro egyetlen kettős hibát sem ütött, Karlovic viszont tizenkettőt is.

A horvátok a második, az argentinok pedig az első diadalukra készülnek a Davis-kupában.

Folytatás szombaton, amikor 15 órakor lépnek pályára a párosok, majd vasárnap 14 órától ismét két egyest rendeznek, a péntekihez képest fordított felállásban.

forrás: MTI

DAVIS-KUPA, ZÁGRÁB
DÖNTŐ:

Horvátország – Argentína 1-1 – állás az első nap után
Marin Cilic – Federico Delbonis 6:3, 7:5, 3:6, 1:6, 6:2
Ivo Karlovic – Juan Martin del Potro 4:6, 7:6 (8-6), 3:6, 5:7

szombaton játsszák:
Franko Skugor, Ivan Dodig – Leonardo Mayer, Guido Pella 15.00

vasárnap játsszák:
Marin Cilic – Juan Martin del Potro 14.00
Ivo Karlovic – Federico Delbonis 16.00