Connect with us

Federer óriási csata után döntős

ATP

Federer óriási csata után döntős

Roger Federer öt szettben legyőzte honfitársát, Stan Wawrinkát, s ezzel bejutott a döntőbe az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, az év első Grand Slam-tornáján.

A 17-szeres GS-győztes, 35 éves svájci sztár – aki féléves kihagyása után első hivatalos tornáján szerepel – 3 óra 8 perc alatt kerekedett felül a negyedik helyen kiemelt riválison, és sikerével 86/13-ra javította meccsmérlegét a Melbourne Parkban.

Az első két szett színvonalas csatát hozott, mindkettőt a négyszeres Australian Open-győztes Federer nyerte, ezután azonban feltámadt a 2014-es bajnok Wawrinka, aki a harmadik játszma előtt ápolást kért és egy kötéssel a jobb térde alatt tért vissza. A harmadik és negyedik felvonás az ő fölényét hozta, és sokáig a döntő szettben is úgy tűnt, ő a kevésbé fáradt játékos a pályán.

Federer 3:2-es vezetésénél aztán hibázott Wawrinka, 4:2, majd 5:2 lett oda, s a volt világelső innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, amellyel pályafutása 28. Grand Slam-fináléjára készülhet.

A férfi egyes másik döntőséről a pénteki Rafael Nadal (spanyol, 9.)-Grigor Dimitrov (bolgár, 15.) csata dönt.

forrás: MTI

AUSTRALIAN OPEN
elődöntő: férfiak:
Federer (svájci, 17.)-Wawrinka (svájci, 4.) 7:5, 6:3, 1:6, 4:6, 6:3

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: ATP

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top