Tenisz Blog
A nap híre

A kormány támogatja a magyar ATP-tornát

Budapest a román főváros helyett tartja meg az idei ATP World 250-es tornát. A nemzetközi férfi teniszversenyt még soha sem rendezték meg Magyarországon. A kormány a rendezésre 700 millió, a jogdíjakra több mint 300 millió forintot költ.

Tavaly júliusban jelentette be Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, hogy 2017-ben Budapest ATP World Tour 250 tornát rendezhet. A versenyt a tervek szerint áprilisban rendeznék meg a margitszigeti teniszközpontban, ha addig végeznek a felújítással.

A rendezésről döntő tavalyi kormányhatározatban már eleve ideiglenes épületeket terveztek az eseményre, a kedd esti Magyar Közlönyből viszont már az is kiderült, hogy ezek mennyibe kerülnek majd. A létesítmények terv szerint 461 millió forint állami támogatásból épülnek fel, míg a bontásra 237,5 forintot szánnak.

Ezen felül az állam még 430 ezer euró (133,3 millió forint) és 229,3 millió forint támogatást ad az ATP 250 World Tour férfi tenisztorna jogdíjainak, engedélyezési díjainak és a rendezési jogának megszerzéséhez szükséges költségek megfizetésére. A verseny Budapestre csábításával a kormány célja a tenisz, mint kiemelt sportág fejlesztése és hazai népszerűsítése.

A 2024-es olimpia pályázatban a margitszigeti központ rendezési helyszínként szerepel. Az idei lesz az első nemzetközi torna benne.

forrás: napi.hu

Hirdetés