Connect with us

Babos Tímea győzött Budapesten

Egyéni

Babos Tímea győzött Budapesten

Az első helyen kiemelt Babos Tímea nyerte meg a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben szetthátrányból fordítva legyőzte a másodikként rangsorolt cseh Lucie Safarovát.

világranglistán 33. magyar játékos harmadik WTA-tornagyőzelmére készült a BOK Csarnokban, előzőleg 2012-ben Monterreyben és 2015-ben Tajvanon nyert, emellett 2015-ben Marrákesben és tavaly Florianopolisban vívott döntőt. Brnói születésű ellenfele két éve ötödik is volt a WTA-rangsorban, jelenleg a 47. helyen áll, és hét tornát nyert meg egyesben. Legnagyobb sikereként 2015-ben a Roland Garros fináléjába jutott, 2007-ben pedig a címvédő Amelie Mauresmo búcsúztatásával került az Australian Open negyeddöntőjébe, továbbá párosban három Grand Slam-címet ünnepelhetett az amerikai Bethanie Mattek-Sands oldalán, míg Rióban olimpiai bronzérmet nyert Barbora Strycovával.

A 23 esztendős Babos harmadszor találkozott a 30 éves Safarovával, utóbbi 2012-ben Eastbourne-ben 3:6, 6:3, 7:6-ra, a 2014-es US Openen 6:4, 7:5-re győzött.

A harmadik csata hosszú alapvonalcsatákkal indult, aztán 3:2-nél Babos elvette ellenfele adogatását (4:2), majd bréklabdánál egy kettős hibával le is adta előnyét. A két játékos idegességét sok rontott ütés jelezte, így jutottak el a rövidítésig, melyben a balkezes Safarova 5-1-re elhúzott, s végül 7-4-re hozta a tie-breaket.

A folytatásban Babos került előnybe (2:0), és néhány tenyeres hiba ellenére 5:4-nél a szettért adogatott. Ekkor nem remegett meg, négy foghatatlan szervát is ütött, így 1 óra 39 perc elteltével egyenlített (6:4).

Jött a mindent eldöntő játszma, melyben 2:2-nél Safarova egy fonák rövid keresztet a hálóba ütött, ezzel a hazai kedvenc került brékelőnybe. A meccs akkor dőlt el, amikor a cseh teniszező ismét elbukta a szerváját, 5:2-nél pedig Babos a meccsért szerválhatott. Ekkor még nem sikerült megnyernie a gémet, csakhogy 5:3, 30-40-nél meccslabdához jutott. A 2 óra 20 perces találkozót végül Safarova hálóba ütött fonákja zárta le.

forrás: MTI

BUDAPEST, WTA-TORNA (250 ezer dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ:
Babos (1.)-Safarova (cseh, 2.) 6:7 (4-7), 6:4, 6:3

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top