Connect with us

Babos Tímea korán búcsúzott Dohában

Egyéni

Babos Tímea korán búcsúzott Dohában

Babos Tímea búcsúzott a 776 ezer dollár (225 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás női tenisztorna első fordulójában, így világranglistapontot adó tornán továbbra is nyeretlen a 2017-es évben.

A világranglistán 33. magyar játékos a 32 között a WTA-rangsorban 31. kínai Csang Su-ajjal találkozott, aki ellen 1-1 volt a mérlege. A mérkőzésre eredetileg hétfőn került volna sor, de a folyamatos esőzések miatt előbb keddre, majd szerdára halasztották.

Babos 3:2-nél elvette az ázsiai adogatását, majd „semmire” hozta a sajátját, így 23 perc elteltével 5:2-re elhúzott. Ez azonban kevésnek bizonyult, 5:3-nál a játszmáért szervált, de két szettlabdát is elpuskázott, Csang pedig nemsokára kiegyenlített. A játszma rövidítésbe torkollott, amelyben 3-3-ig fej fej mellett haladt a két játékos, ám ezután már csak a kínai nyert labdamenetet, így ő került szettelőnybe.

A folytatásban Csang 3:0-ra, majd 4:1-re meglépett, de Babos visszabrékelt, és 4:3-ra szépített. Az egyenlítés azonban nem jött össze, mivel ismét elbukta az adogatását, a kínai pedig onnantól már nem hibázott. A találkozó 1 óra 31 percig tartott.

Babos Sencsen, Sydney, az Australian Open és Szentpétervár után idei ötödik világranglistapontot adó tornáján sem tudott egyesben mérkőzést nyerni. Két eddigi sikerét a múlt heti, tallinni Fed Kupa-tornán aratta, ahol a bosnyákok és a horvátok elleni párharcban is hozta a maga mérkőzését.

A javításra a következő alkalom a jövő heti, budapesti WTA-tornán kínálkozik, amelyen ő lesz az első kiemelt a BOK (volt Syma) Csarnokban.

forrás: MTI

DOHA, WTA-TORNA
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Csang (kínai)-Babos 7:6 (7-3), 6:3

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top