Connect with us

Babos Tímea: „Végigsírtam az első órát”

Egyéb hír

Babos Tímea: „Végigsírtam az első órát”

A bajnok Babos Tímea szerint a negyeddöntő volt a vasárnap befejeződött, 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női kemény pályás tenisztorna fordulópontja.
„Ott éreztem, hogy elkezdtem valóban jobban játszani – nyilatkozta szerdán az M1-en a világranglista 27. helyére feljövő játékos. – Az elődöntőben is voltak lehetőségeim, de az első egy-kettőt elszúrtam. Nagyon mérges lettem magamra, az edzőm be akart jönni a pályára, de mondtam neki, hogy nem, maradj kint, majd én most ezt megoldom. Bedühödtem, és elkezdtem azt a teniszt játszani, amit tudok és amivel meccseket tudok nyerni.”

Az első helyen kiemelt Babos a fináléban szetthátrányból verte a cseh Lucie Safarovát, és a rövidítésben elvesztett első játszma után kiszólt monacói edzőjének, hogy ne aggódjon, mert tudta, hogy el fogja veszíteni, de készen áll a folytatásra.

„Nem indult jól az év”

„Még most is beleborzongok. Amikor megnyertem az utolsó labdamenetet, el sem hittem, hogy sikerült, hiszen nem indult jól az év, a verseny előtt úgy gondoltuk az edzőmmel, hogy egy elődöntő már jó eredmény lehetne, és ez is volt a cél. Viszont ahogy napról napra jobban játszottam, és hogy hazai pályán tudtam szerepelni, az annyit dobott a játékomon és a lelkemen, hogy a döntőben már nagyon jó tenisszel tudtam nyerni” – mondta Babos, hozzátéve, október óta küzdött hullámvölgyekkel, és a kemény téli felkészülés után sem jöttek az eredmények, ráadásul sok mérkőzést győztes állásból veszített el. „Az utolsó versenyemen, Dohában, amikor szintén győztes állásból kaptam ki, másnap mondta az edzőm, hogy menjünk reggel edzeni. Mondtam, hogy nekem nincs kedvem, de ott voltunk a pályán, végigsírtam az első órát, de ott maradtunk. Utána is csináltuk tovább, és meg is lett az eredménye.”

A soproni teniszező a budapesti WTA-torna előtt az idén nem nyert mérkőzést világranglistapontot adó versenyen, ráadásul első kiemeltként kellett a hazai közönség előtt szerepelnie.

„Ez a három dolog elég nyomasztó tud lenni, de én nagyon jól tudtam kezelni. Azt beszéltük az edzőmmel és a pszichológusommal, hogy azért olyan nagy baj nem lehet nálam fejben, ha ezt a terhet el tudom viselni, és ilyen teljesítményt tudok leadni. Remélem, segít majd az önbizalmamnak” – fejtette ki Babos, akinek idei célja, hogy a világranglistán bekerüljön a legjobb húsz közé.

forrás: MTI

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéb hír

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top