Tenisz Blog
A nap híre

Pouille a budapesti torna első bajnoka

Lucas Pouille nyerte meg az első, 482 ezer euró (150 millió forint) összdíjazású Hungarian Opent, miután a vasárnapi döntőben magabiztosan legyőzte a brit Aljaz Bedenét.

Az előjelek egyértelműen a világranglistán 14. francia játékos mellett szóltak, aki eddig három ATP-fináléjából egyet megnyert – tavaly Metz-ben -, míg a 68. helyen álló ellenfele elbukta korábbi egyetlen döntőjét két éve Csennajban. Az első helyen kiemelt Pouille erőnyerőként csak a nyolcaddöntőben kapcsolódott be a küzdelmekbe, a 27 éves Bedene viszont kilenc napon belül már a hetedik meccsére készült, mivel ő a selejtezőből verekedte fel magát a főtáblára. Eddigi egyetlen találkozójukat a francia nyerte idén Marseille-ben 7:5, 7:5-re.

A pénzfeldobást Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok vívó végezte el, aztán az óbudai salakon hamar kiütközött a két döntős közti különbség. Pouille 3:0-ra elhúzott a csaknem 3000 néző között meghúzódó, rendkívül lelkes francia szurkolók örömére, a 2015-ig szlovén színekben indult Bedene pedig gyakran rontott a hosszú labdamenetekben. A francia 5:1-nél a szettért adogatott, ám ellenfele visszabrékelt, feljött 5:3-ra, ahonnan Pouille már kiszerválta a játszmát.

A folytatásban az első kiemelt 1:1-nél “robbantott” – közben Bedene mérgében földhöz vágta ütőjét -, tanítanivaló ejtéseket mutatott be, és könnyedén besöpörte a második szettet is. A váratlanul egyoldalú finálé mindössze 1 óra 4 percig tartott.

“Köszönöm a bíztatást, és hogy akkor is voltak itt nézők, amikor esett az első napokban” – mondta a tűzijátékkal színesített záróceremónián a 23 éves bajnok, aki Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól és Szűcs Lajostól, a Magyar Tenisz Szövetség elnökétől vette át a díjat. “Aljaznak sok szerencsét a jövő héten Isztambulban, és valamennyi játékos nevében mondhatom, hogy nagyszerűen éreztem magam Budapesten” – tette hozzá Pouille, aki a trófea mellé 85 945 eurót (26,3 millió forint) és 250 világranglistapontot kapott.

A megilletődött Bedene közölte, zavarban van, mert nem szokott hozzá a díjátadókhoz, ezzel együtt gratulált legyőzőjének.

forrás: MTI

BUDAPEST, ATP 250-ES TORNA (482 060 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ:
Pouille (francia, 1.)-Bedene (brit) 6:3, 6:1

Hirdetés