Connect with us

Babos egyesben búcsúzott

Egyéni

Babos egyesben búcsúzott

Babos Tímea számára az első körben véget ért a Francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesben, mivel bő két és fél órás meccsen, három szettben kikapott a hazai Alizé Cornet-tól.

A magyar játékos kedden a hazai közönség előtt szereplő Alizé Cornet-tól kapott ki három játszmában, 2 óra 35 perc alatt.

Remekül kezdett a magyar teniszező, mindössze két és fél perc játék után elvette riválisa adogatását, majd a sajátját hozva gyorsan brékelőnybe került. Ezt követően azonban Cornet – aki legjobbjaként 2015-ben nyolcaddöntős volt – sorozatban hat játékot nyert és 46 perc alatt szettelőnybe került.

A második játszma rendkívül szoros játékot és rövidítést hozott, amelyben Babos bizonyult jobbnak, így következhetett a döntő szett.

A mindent eldöntő harmadik játszmában Babos azonnal elvesztette adogatását, a következő játékban azonban 40-0-ről fordítva visszavette azt. A soproni teniszező nem örülhetett sokáig, hiszen Cornet újra brékelt, innentől pedig nem adott esélyt Babosnak, aki már csak egy játékot tudott nyerni.

“Azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban ez volt az egyik legjobb meccsem, de sajnos nem sikerült megnyernem. Egy olyan hazai játékos volt az ellenfelem, aki jó teljesítményt nyújtott” – értékelt honlapján Babos.

A magyar játékos azt is megemlítette, hogy nem használta ki jól a lehetőségeit, de ez “benne van a pakliban”, mert az elmúlt időszakban nem volt sok sikerélménye egyesben.

“Egyéniben így alakult ez a salakos szezon, de még itt van a páros, szeretnék javítani! Remélem, hogy ezzel a meccsel azért elindultam egy jó úton” – jegyezte meg.

Babos párosban még érdekelt Párizsban: a cseh Andrea Hlavackova oldalán újra hazai játékosok ellen kell bizonyítania, Amandine Hesse és Tessah Andrianjafitrimo duójával találkozik társával.

forrás: MTI

ROLAND GARROS, PÁRIZS, GRAND SLAM TORNA (36 000 000 euró, salak)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ:
Alizé Cornet (francia) — Babos Tímea 6:2, 6:7(7), 6:2
Szvitolina (ukrán, 5.)–Svedova (kazah) 6:4, 6:3
Pironkova (bolgár)–Barthel (német) 6:0, 6:4
Sevastova (lett, 17.)–Beck (német) 6:2, 6:4
Bouchard (kanadai)–Ozaki (japán) 2:6, 6:3, 6:2
Martic (horvát)–Bondarenko (ukrán) 6:2, 7:5
Keys (amerikai, 12.)–Barty (ausztrál) 6:3, 6:2
Cirstea (román)–Peng Suaj (kínai) 6:3, 6:1
Vondrousová (cseh)–Hesse (francia) 6:1, 6:0
Maria (német)–Tuan Jing-jing (kínai) 6:4, 6:1
Halep (román, 3.)–Cepelová (szlovák) 6:2, 6:3
Hszie Szu-vej (tajvani)–Konta (brit, 7.) 1:6, 7:6, 6:4
Paquet (francia)–Kr. Plísková (cseh) 6:7, 6:2, 6:2
Garcia (francia, 28.)–Hibino (japán) 6:2, 6:2
Strycová (cseh, 20.)–Riske (amerikai) 6:3, 6:0
Van Uytvanck (belga)–Oszaka (japán) 6:3, 7:5
A. Radwanska (lengyel, 9.)–Ferro (francia) 6:1, 6:1
Suárez-Navarro (spanyol, 21.)–Szakkari (görög) 6:4, 6:2
Townsend (amerikai)–Kato (japán) 6:4, 6:0

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Kommentek

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top